Franciaország uniós partnereivel egyeztet az embercsempész-hálózatok elleni küzdelemről

Pataki József 2021.11.29. Világ

Franciaország uniós partnereivel egyeztet az embercsempész-hálózatok elleni küzdelemről

Megkezdődött vasárnap az észak-franciaországi Calais-ban az európai szintű egyeztetés az embercsempész-hálózatok elleni küzdelem összehangolásáról a német, a holland, a belga, a francia belügyminiszter, valamint az Európai Bizottság, az Europol és a Frontex képviselői között.

A tanácskozást négy nappal azután tartják, hogy legalább 27 ember, köztük hét nő és három gyermek fulladt a tengerbe, miközben gumicsónakokkal próbáltak átkelni a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába. A brit felet Párizs kizárta a találkozóról.

"Ez túl sok halott, nem fogadhatjuk el, hogy mások is életüket veszítsék" - mondta megnyitó beszédében Gérald Darmanin francia belügyminiszter. Hozzátette: "az egyeztetés legfontosabb témája az embercsempészek elleni küzdelem, akiket nem érdekelnek a határok és az országok. (...) A probléma egyszerre európai és brit. A jelenség egyre nő, még a Brexit óta is" - tette hozzá német, holland és belga kollégája előtt.

Az AFP francia hírügynökségnek egy belügyminisztériumi forrás elmondta: az embercsempészek elleni küzdelemben a fellépések összehangolásának megerősítése a cél, miután olyan nemzetközi hálózatokról van szó, amelyek egyszerre több országban vannak jelen.

A találkozón az Európai Bizottságot Yvla Johansson belügyi biztos képviseli és jelen van Natacha Bouchart, Calais polgármestere, valamint az Europol rendőri és a Frontex határvédelmi szerv vezetői. Priti Patel brit tárcavezető meghívását viszont a francia fél pénteken lemondta, válaszul Boris Johnsonnak a Twitteren előző nap közzétett levelére, amelyben egyebek mellett azt javasolta, hogy a két ország mielőbb kössön megállapodást a La Manche csatornán átkelő migránsok visszafogadásáról. A brit kormányfő közös rendőri járőrözést is javasolt Franciaország partvidékén.

"Pontosan ilyen dolgokat kellene csinálnunk" - erősítette meg vasárnap Sajid Javid brit egészségügyi miniszter a Sky News hírtelevízióban. "A mi politikánk nagyon egyértelmű: ezek a hajókat meg kell állítani. Ezt nem tudjuk egyedül megtenni. Szükségünk van a franciák együttműködésére" - fogalmazott.

Az illegálisan érkező bevándorlók 2018 óta próbálnak meg gumicsónakokon átkelni a La Manche-csatornán, amióta a calas-i kikötő és az alagútba vezető infrastruktúra védelmét megerősítette Franciaország. Korábban elsősorban gépkocsikban és teherautókban elbújva jutottak át a migránsok a brit oldalra.

A francia belügyminiszter szerint az év első tíz hónapjában harminc embercsempész-hálózatot számoltak fel a hatóságok a tavalyi 22-vel szemben, és január 1. óta 1500 embert vettek őrizetbe, akik ezekben a hálózatokban tevékenykedtek. Párizs szerint az embercsempészek hátországa immáron Németországba helyeződött át.

Priti Patel brit belügyminiszter egy Twitter-üzenetben jelezte, hogy a jövő héten sürgős megbeszéléseket kezd európai kollégáival az újabb tragédiák megakadályozására.

A brit tárcavezető korábban egyenes utalást tett arra, hogy véleménye szerint végső soron Franciaország felelőssége az illegális átkelési kísérletek megakadályozása. Úgy fogalmazott: a menedékkérőknek az általuk elért első biztonságos országban kell menedékjogért folyamodniuk, "és senkinek nem kell Franciaországból menekülnie ahhoz, hogy biztonságban legyen".

Priti Patel kijelentette ugyanakkor azt is, hogy a brit kormány szoros és eredményes együttműködést folytat a francia hatóságokkal, és ennek eredményeként az idén eddig több mint húszezer illegális átkelési kísérletet sikerült megakadályozni, több mint négyszáz gyanúsítottat őrizetbe vettek, és ezekben az ügyekben eddig 65 bírósági ítélet született.

Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos szombaton úgy vélte, hogy Nagy-Britannia feladata a migrációs hullámmal szembeni problémáit megoldania.

"Az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, mostantól neki kell eldöntenie, hogyan kívánja a határai ellenőrzését megszervezni" - fogalmazott a biztos.

A szerdai hajótörés miatt Párizsban eljárás indult, de eddig nem ismeretes sem a tragédia oka, sem az áldozatok személyazonossága. Az AFP hírügynökség úgy értesült, hogy az egyik áldozat egy fiatal kurd nő, aki Irakból indult el vőlegényéhez Nagy-Britanniába. A hajótörést csak egy iraki és egy szomáliai állampolgár élte túl.

Az észak-franciaországi kikötőváros, Calais több mint harminc éve a kontinensről Nagy-Britanniába átjutni vágyó illegális bevándorlók gyűjtőhelye. A helyzet megoldására 2003 februárjában Le Touquet városában aláírt és 2004-ben életbe lépett kétoldalú egyezmény alapján a brit határőrizeti szervek a franciaországi határátkelési pontokon szűrhetik a Nagy-Britanniába tartó utasforgalmat, és a francia oldalon tarthatják azokat, akiknek belépését bármilyen okból nem engedélyezik. Miután Nagy-Britannia nem tagja a schengeni övezetnek, minden olyan nem uniós állampolgár belépését megtilthatja, aki nem rendelkezik vízummal. A brit kormány ennek fejében évente több millió euróval támogatja a francia határőrizet és a kikötői infrastruktúra megerősítését. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Nagy dobásra készülnek Sipos Petiék - "Nem gondoltam volna, hogy megéli a zenekar a 31. születésnapját"

Pataki József 2022.01.21.
Az Irigy Hónaljmirigy idén fogja bepótolni a zenekar történetének eddigi legnagyobb buliját.

Molnár Anikó: 10 év után újra elkezdek magammal foglalkozni

Pataki József 2022.01.20.
Az egykori Nagy Ő úgy döntött, hogy 2022 a változás éve lesz, és visszaszerzi régi alakját.

Dobos Attila menyasszonya, Erzsó: A halálos ágyán tettem neki ígéretet, hogy a másvilágon is szeretjük majd egymást!

AC News 2022.01.19.
A legendás szerző menyasszonya teljesen összetört, miután örökre elengedte kedvese kezét. Dobos Attila még a halálos ágyán is szerelmet vallott neki, Erzsó pedig megígérte: a földön túl is, &o...

Huppsz

Hegyes Berci: Most viszont eljött az én időm és nagyon örülök neki!

AC News 2022.01.21.
Hegyes Berci végre azzal foglalkozik, ami a legjobban hiányzott neki. Most újra van ideje ugyanis eljárni edzeni. A Dancing with the Starsból megismert táncos erről már egy képet is posztolt Instagram-oldalán.  

Megmutatta jegygyűrűjét Tóth Vera

Pataki József 2022.01.21.
Az énekesnő megható szöveget írt az ékszer képéhez.

Egy idegen lány költözött Puskás Petiék lakásába

AC News 2022.01.20.
Újra szerelmes dallal jelentkezik Puskás Peti zenekara, a The Biebers, ami arról a felhőtlen időszakról szól, amikor egy kapcsolat elkezdődik, mintha csak egy sorozat bevezető részeit néznénk. Az Első Évad a srácok kés...
video5 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között
min-mano

AC News

BKK: Tavasztól jöhetnek az időalapú menetjegyek

AC News 2022.01.21.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhe...

A magyar kultúra napja - Tematikus tárlatvezetésekkel ünnepel a Magyar Nemzeti Múzeum

AC News 2022.01.21.
Tematikus tárlatvezetésekkel ünnepli a magyar kultúra napját a Magyar Nemzeti Múzeum. Az időszaki kiállításokhoz kapcsolódó és az épület történetét bemutató négy programban...

Honvédkórház főigazgatója: A két oltás nem elegendő

AC News 2022.01.21.
A két oltás nem elegendő, ezt ma már mindenki látja - fogalmazott Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.   

Sziréna

Zaklatás miatt kell felelnie – 2517 hívás, 1178 SMS

AC News 2022.01.21.
Zaklatás miatt kell felelnie annak a 40 éves férfinak, aki a gyanú szerint négy hónap leforgása alatt több ezer hívást indított és SMS-t küldött volt párja telefonszámára. A beretty&oacut...

Egy késsel többször megszúrta szerelmi riválisát

AC News 2022.01.21.
A rendőrök a kommandósokkal együttműködve azonosítottak, majd elfogtak egy 31 éves férfit, aki egy késsel többször megszúrta szerelmi riválisát Szegeden.

Egyik lefogta, a másik kirabolta a 77 éves bácsit

AC News 2022.01.21.
Őrizetbe vettek egy 17 éves és 18 éves tiszaalpári férfit, akik a gyanú szerint az egyik éjszaka bementek 77 éves áldozatukhoz, lefogták és elvették a pénzét. Amint a rendőrök tudomás&aacu...
video2a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között
video1a - Kategoriak között

Itthon

15 957 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 65 beteg

Pataki József 2022.01.21.
Magyarországon a beoltottak száma 6 329 185, közülük 6 073 498-an a második, 3 457 497-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 15 957 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete &oacut...

Orbán: Nem lehet gyengíteni a védekezést

Pataki József 2022.01.21.
Szabad, sőt kell vitatkozni arról, hogy milyen a jó védekezés, de ezt úgy kell tenni, hogy közben a védekezést ne gyengítsék - mondta a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Orbán Viktor...

Vietnami tudományos díjat kapott Karikó Katalin

Pataki József 2022.01.21.
Karikó Katalin kapta kutatótársaival, Drew Weissmannal, a Pennsylvaniai Egyetem és Pieter Rutter Cullisszal, a Brit Columbia-i Egyetem professzorával a VinFuture Grand Prize-t, az első ízben átadott vietnami tudományos elismerést, amell...

Világ

Bill Gates a jelenleginél sokkal súlyosabb világjárványokra figyelmeztet

Pataki József 2022.01.21.
Bill Gates a koronavírusnál sokkal súlyosabb világjárványok kialakulásának lehetőségére figyelmeztetett, és felszólította a világ kormányait, hogy több milliárd dollárral j&aa...

Az EU fizetési felszólítást küldött Lengyeloroszágnak

Pataki József 2022.01.21.
Az Európai Bizottság fizetési felszólítást küldött Lengyelországnak, mert nem tett eleget az Európai Unió Bíróságának a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájá...

Leszavazták a szenátusban Biden javaslatát

Pataki József 2022.01.21.
Két demokrata párti szenátor voksával az 50 fős republikánus frakció szerdán leszavazta Joe Biden amerikai elnök javaslatát a szenátusi obstrukciós eljárás megszüntetéséről és az amer...
video3a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között
video3 - Kategoriak között

Profil

Benedekffy Katalin: Különleges volt megtapasztalni, milyen, ha az ember nem primadonnaként létezik

AC News 2022.01.15.
A könnyűzenészek mellett a komolyzene kiemelkedő alakjait is nagyon megviselte az elmúlt időszak. Benedekffy Katalin énekművész, aki hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt nagy sikereket ért el a vírus előtt, soká...

Mann-Schőner Gizella: Gyűlölet nélkül éltem

AC News 2022.01.05.
A 92 éves Gitta túlélte Auschwitzot, szembenézett a rettegett Dr. Mengelével és most arra tanítja a fiatalokat, hogy szeressenek, és ne gyűlölködjenek.

Malchiner Péter: Közel kell hozni az embereket saját magukhoz

Pataki József 2021.11.20.
Malchiner Péter annak idején egy népszerű sorozat főszereplőjeként országos ismertségre tett szert, de azóta abbahagyta a színészkedést. Volt nagy cégek vezetője, majd külföldre költözött &eacut...

Amiről beszélnek

Elhunyt Meat Loaf, a Rocky Horror Picture Show sztárja

AC News 2022.01.21.
Elhunyt Meat Loaf amerikai rockénekes, színész. A Rocky Horror Picture Show című zenés mozisiker egykori főszereplője csütörtökön éjjel halt meg 74 évesen. A halál okát egyelőre nem közölték. &...

Dévényi Tibi bácsi: Senkit nem hívunk meg az esküvőnkre

AC News 2022.01.21.
Kiderült, milyen esküvője lesz Dévényi Tibi bácsinak. A legendás lemezlovas ugyanis újra nősülésre adta a fejét.

Elhunyt Elza Soares, a brazil szamba királynője

Pataki József 2022.01.21.
Elhunyt 91 éves korában Elza Soares, a brazil szamba királynője, minden idők egyik legnagyobb brazil énekese - közölte pénteken sajtósa.
video3 - Kategoriak között
Video4a - Kategóriák között
video2a - Kategóriák között