Kínában megerősítették, hogy három hete szökés közben elfogtak 12 hongkongit

Pataki József 2020.09.15. Világ

Kínában megerősítették, hogy három hete szökés közben elfogtak 12 hongkongit

Több mint három hét elteltével a kínai hatóságok is megerősítették, hogy a múlt hónapban elfogtak 12 hongkongit, akik a gyanú szerint Hongkongból Tajvanra próbáltak szökni egy motorcsónakkal.

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT

A dél-kínai Sencsen város közbiztonsági hivatalának egyik kerületi irodája vasárnap a Weibo kínai mikroblog-oldalon adott ki egy közleményt, amely szerint a 12 embert a dél-kínai Kuangtung tartomány parti őrsége fogta el augusztus 23-án illegális határátlépés gyanúja miatt. A gyanúsítottakat ezt követően Sencsenben bűnügyi eljárás keretében vették őrizetbe. A közleményben hangsúlyozzák: a gyanúsítottak számára garantálják az őket megillető jogokat.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap azonban a múlt héten arról számolt be, hogy a kínai hatóságok megtagadták az egyik őrizetbe vettől, hogy találkozhasson jogi képviselőjével.

Az elfogottak között van Andy Li demokráciapárti aktivista, akit a múlt hónapban már Hongkongban is őrizetbe vettek a pekingi kormányzat által júniusban bevezetett, hongkongi nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt.

Carrie Lam hongkongi kormányzó a múlt héten elmondta: az elfogottak a kínai anyaország jogi procedúráinak lezárultával térhetnek csak vissza Hongkongba.

A 12 ember hozzátartozói szombaton rokonaik elengedését követelték a kínai hatóságoktól. Azt kérték továbbá, tegyék lehetővé számukra, hogy találkozhassanak jogi képviselőikkel, illetve felhívhassák családtagjaikat.

A hongkongi kormányzat Kuangtungban állomásozó képviselete szombaton közölte: a kínai hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a 12 hongkongi jó egészségügyi állapotban van, és kínai ügyvédeket fogadtak fel jogi képviselőiknek. (MTI)

További cikkek

bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT