Matteo Salvini nemzeti megbékélést szorgalmazott az olaszországi tervezett tüntetések, illetve sztrájkok kapcsán

Pataki József 2021.10.14. Világ

Matteo Salvini nemzeti megbékélést szorgalmazott az olaszországi tervezett tüntetések, illetve sztrájkok kapcsán

Nemzeti megbékélést szorgalmazott Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője szerdán, miután a kikötőkben és az országúti áruszállításban dolgozók a forgalom megbénítását helyezték kilátásba a védettségi igazolás küszöbönálló bevezetése miatt, amit újabb kormányellenes demonstrációk és sztrájkok követhetnek.

Mario Draghi miniszterelnök több mint egy órán keresztül egyeztetett az egyik legnagyobb kormánypártnak számító Liga vezetőjével az utóbbi napokban egymás követő oltás- és kormányellenes tüntetések miatt kialakult helyzetről.

A párt közleménye szerint Matteo Salvini "a mielőbbi egység és összhang" megteremtését szorgalmazta az országban és a politikai erők között is. Sajtóértesülések szerint Salvini arra kérte Draghit, hogy "vezesse a nemzeti megbékélést".

A miniszterelnök csütörtökön a szakszervezetek képviselőit fogadja, miután a kikötőkben és a fuvarozásban dolgozók megüzenték, hogy készen állnak az ország megbénítására, ha pénteken nem engedik őket védettségi igazolás nélkül munkába állni. Október 15-én lép életbe a kormányrendelet, mely szerint az állami és a magánszektorokban dolgozók kizárólag védettségi igazolással állhatnak munkába. Védettségnek számít, ha valaki már legalább egy adag oltásban részesült, átesett a betegségen, vagy negatív teszteredményt mutat fel. A védettség nélküli dolgozókat a munkaadónak fizetés nélküli szabadságra kell küldeni.

Több ágazat sztrájkra készül. Fennakadás elsősorban az ország két legnagyobb kikötőjében, Triesztben és Genovában várható, melyek csomópontnak számítanak az európai áruforgalomban is. A trieszti kikötőben dolgozó 950 emberből 380-an egy oltást sem vettek fel, Genovában a kikötői dolgozók húsz százaléka mondott eddig nemet a vakcinára, ami 2500-3000 munkavállalót jelent.

A déli Nápoly és Gioia Tauro kikötőjében a dolgozók oltottsága sokkal magasabb, Bariban és Brindisiben eléri a kilencven százalékot.

A fuvarozók is sztrájkkal fenyegetnek, amivel megbéníthatják az országutak és autósztrádák forgalmát. Szakszervezeti adatok szerint az olaszországi utakon dolgozó fuvarozók harminc százaléka nem rendelkezik védettséggel: vannak közöttük olaszok, valamint külföldiek, többségükben kelet-európai fuvarozók, akik Olaszországban  nem elfogadott vakcinával vannak beoltva. A városi tömegközlekedésben dolgozók sem vették fel mindannyian az oltást, a milánói busz-, villamos és metróvezetőknek például egynegyede nincs beoltva. A milánói taxisszövetkezetek jelezték, hogy a sofőrök majdnem kivétel nélkül beoltatták magukat, mivel az utasok kérhetik a védettségi igazolást. A taxisok azonban hozzátették, hogy az utasokat is ugyanerre kellene kötelezni.          

Védettség nélkül a dolgozónak a péntek reggeli munkába állásra negatív teszteredményt kell felmutatnia, amelyet saját magának kell fizetnie. Rómában szerdán a nagyáruházakból hiányoztak az eladók, mivel a védettség nélküliek elmentek tesztelni.

Egyes érdekképviseletek ingyenes gyorstesztet sürgetnek a dolgozók számára, de azt péntekig már lehetetlen teljesíteni.

A védettségi kötelezettség 23 millió munkavállalót érint. A 12 év feletti lakosság soraiban több mint 8,5 millió azoknak a száma, akik még egy oltást sem vettek fel, többségük 30 és 60 év közötti aktív dolgozó. Pierpaolo Sileri egészségügyi államtitkár kijelentette, az oltásra nemet mondókat a félelem motiválja. Javasolta, a félelmek eloszlatására teljesen oldják fel a korlátozásokat, és szüntessék be a szájmaszk viselését belső térben.

Luciana Lamorgese belügyminiszter a parlamentben beszélt a Rómában október 9-én tartott oltás- és kormányellenes tüntetésről, amelyen mintegy tízezren vettek részt. A demonstrációhoz csatlakozott radikális csoportok megostromolták a legnagyobb szakszervezet, a CGIL székházát, miután igent mondott a védettségi igazolás kötelezővé tételére. Lamorgese hangoztatta, hogy szélsőségesek őrizetbe vételére azért csak a tüntetés másnapján került sor, mert a demonstráció óráiban el akarták kerülni a feszültség fokozását. Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke úgy reagált, a hatóságok "szándékosan engedték az utcai összecsapásokat a társadalmi feszültség növelésére". Több ezren vonultak utcára, és többségük erőszak nélkül tüntetett - tette hozzá Meloni. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Teret neveznek el Psota Irénről – Bontják a legendás színésznő szülőházát

AC News 2021.10.20.
Néhai barátja, Szerednyey Béla szerint ez a minimum, amit megérdemel a legendás színésznő, akinek gyerekkori otthona helyén épül egy közpark.

Yvonne Dederick: Látok rá esélyt, hogy megnyeri az X-Faktort a lányom!

Pataki József 2021.10.19.
Mindenkit megdöbbentett, amikor Mardoll, azaz Catherine Dederick megjelent az X-Faktor válogatóján.

Szaszák Zsolt: Korán estem ki a Sztárban sztár leszekből!

AC News 2021.10.18.
Az énekes úgy érzi, köze lehet a múlt heti L.L. Junior-os drámának a kieséséhez.

Huppsz

Kulcsár Edina: A végsőkig harcolunk egymásért!

Pataki József 2021.10.20.
A szépségkirálynő nemrég vallotta be, hogy egy ideje zátonyra futott a házassága Csutival. Most viszont elárulta, hogy nem adják fel, és mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a kapcsolatukat.

Az egész ország Bíró Icaként ismerte meg, pedig nem ez a neve eredetileg

Pataki József 2021.10.19.
Első férje nevét viseli Bíró Ica, aki több, mint 20 év után döntött úgy, hivatalosan is felveszi ezt a nevet. Döntésébe volt férjét is bevonta, aki támogatta mindebben.

Dráma: Válságban Kulcsár Edináék házassága?

AC News 2021.10.19.
A szépségkirálynő és Csuti egy showműsorban próbálják menteni a kapcsolatukat.
video1a - Kategoriak között
video4 - Kategoriak között
video3a - Kategóriák között

AC News

Emelkedik a nyugdíjkorhatár 2022-től! Mutatjuk, kiket érint

AC News 2021.10.20.
Lesznek páran, akik nem örülnek majd az új szabályozásnak.

Nincs többé Facebook? Jövő héten új nevet kaphat a legnagyobb közösségi oldal

AC News 2021.10.20.
Növekszik a vállalat, ennek lesz a következménye egy érkező közlés.

Újabb koronavírus-variáns tartja rettegésben a világot

AC News 2021.10.20.
Az USA-ban és Nagy-Britanniában már kimutatták a delta variáns új változatát.

Sziréna

Megmentette az életét a tóba esett férfinek

AC News 2021.10.20.
A Dombóvári Rendőrkapitányság egyenruhása, Márton Krisztián r. törzsőrmester egy helyi férfit húzott ki a település melletti Szállásréti-tóból.

Lopott autóval ment lopni     

AC News 2021.10.20.
A nyomozók őrizetbe vették a véméndi tolvajt, és kezdeményezték letartóztatását.  

Detroitban fogtak el egy magyar bűnözőt

AC News 2021.10.20.
Detroitban fogtak el egy költségvetési csalás miatt keresett magyar férfit - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerdán a police.hu oldalon.    
min-mano
video3 - Kategoriak között
video5 - Kategoriak között

Itthon

Elhunyt 30 beteg, 1668 új fertőzöttet találtak Magyarországon

Pataki József 2021.10.20.
Harminc, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 1668 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 929 164 embert olto...

Semjén: A kormány nemzetben gondolkodik

Pataki József 2021.10.20.
A magyar kormány filozófiája, hogy nemzetben gondolkodik, hiszen az emberiség értékgazdagsága a nemzetek sokszínűségében áll fenn - jelentette ki a nemzetpolitikáért, egyházügyekért é...

Bakondi: Komoly migrációs nyomás alatt vannak az európai határok

Pataki József 2021.10.20.
Komoly migrációs nyomás alatt vannak az európai határok, sürgős és egységes álláspontra volna szükség annak érdekében, hogy az európai belső biztonságot garantálni lehessen - mondta a...

Világ

Frissítette a kínai kiberhatóság az idézhető internetes hírforrások listáját

Pataki József 2021.10.20.
Frissített listát adott ki a kínai kiberhatóság szerdán azokról az internetes hírszolgáltatókról, amelyek anyagait leközölheti a kínai sajtó.

A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok

Pataki József 2021.10.20.
A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel - számolt be kedden az amerikai sajtó.

Háborús állapotok vannak a romániai kórházakban

Pataki József 2021.10.20.
Háborús állapotok uralkodnak a koronavírusos betegek által megrohamozott romániai kórházakban: a betegségben elhunytak már nem férnek el a halottasházban, a folyósokon fekete zsákokba helyezett holttest...
video4 - Kategoriak között
video2a - Kategóriák között
min-mano

Profil

dr. Váczi László: Nem én kerestem a színházat, hanem a színház talált meg engem

AC News 2021.10.17.
Negyven éves kora után teljesen új életet kezdett, jogászból mára az ország egyik elismert színházi szakembere lett. Döntését egy argentin írónőnek, Pelsőczy Rékának és ...

Liebhaber Judit: Nagyon sok tehetséges, híres tervezővel dolgoztam, mint például Giorgio Armani

AC News 2021.10.09.
Judit azt vallja: hiába foglalkozik rengeteg mindennel, kerüli a kötelező feladatokat, viszont vadássza azokat a tevékenységeket, amelyek felszabadult örömet jelentenek neki. Ilyen például, amikor az Erősebb Igen! című műsor&aa...

Szilágyi Heléna: Gyakran többet érhetünk el azzal, ha nem állunk be a sorba

Pataki József 2021.10.02.
A pszichológust már egészen gyerekkora óta érdekelte a fantázia világa, melyről úgy gondolja, hogy hasznos is tud lenni az emberek számára, ha szabadulni akarnak a mindennapi apátiából. Nemrég jelent m...

Amiről beszélnek

Megint megműtötték Esztergályos Cecíliát

AC News 2021.10.20.
A színésznő alig pár év alatt a harmadik csípőműtétjén esett át.

Liptai Claudia drámai vallomása: Visszasírom Panka apukáját

AC News 2021.10.20.
A mai napig nem tudta feldolgozni Gesztesi Károly és az édesanyja elvesztését a színésznő.

Kiderült, mi lesz Törőcsik Mari velemi otthonával

AC News 2021.10.20.
Járai Máté hamarosan már csak belépőjeggyel léphet be szeretett nagymamája otthonába.
video3a - Kategóriák között
min-mano
video2a - Kategóriák között