Nem győzött Wilders pártja Hollandiában

AC News 2017.03.16. Világ

Nem győzött Wilders pártja Hollandiában

Fölényesen győzött a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szerdai hollandiai parlament választáson a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésén alapuló Ipsos-felmérések szerint: a liberális konzervatív kormánypárt 31 helyet nyert el a parlament 150 fős alsóházában, míg fő riválisa, a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) 19-et.

Cba - cikk közötti

Az exit pollok szerint a kereszténydemokrata párt (CDA) és a liberális D66 is 19-19 helyet szerzett a Geert Wilders vezette PVV-hez hasonlóan, a környezetvédő Zöld Baloldal (GroenLinks) 16-ot, a szocialisták 14-et, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt (PvdA) kilencet, a Keresztény Unió (CU) pedig hatot.

Az Ipsos jelentése szerint a részvételi arány rendkívül magas, közel 82 százalékos volt.

Mark Rutte miniszterelnök, a VVD vezetője kijelentette: "Működött az üzenetünk. A következő néhány évben is folytatni akarjuk a munkánkat, hogy Hollandia továbbra is biztonságos és stabil ország legyen." Mint mondta, azt az üzenetet kapják Európa minden részéről, hogy Hollandia megállította a populizmus rossz formáinak terjedését.

"Büszke vagyok az eredményekre, és örülök, hogy ismét bizalmat szavaztak nekünk" - közölte Tamara van Ark, a VVD kampányfőnöke.

A főként muzulmánellenes megnyilvánulásairól ismert Wilders is sikerként értékelte az eredményt és azt hangoztatta, hogy ezzel nem ért véget a küzdelem.

Alexander Pechtold, a D66 vezetője is üdvözölte a választás kimenetelét. "Nagyszerű eredmény született, és nem csak Hollandia számára" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy "megállították a populizmus terjedését"

Sybrand Buma, a kereszténydemokraták vezetője elmondta, nem számítottak ilyen jó eredményre. "A választás legnagyobb nyertesei között vagyunk" - szögezte le.

Szakértők arról számoltak be, hogy négy párt koalíciójára lesz szükség a kormányalakításhoz, amelyhez legalább 76 képviselői helyre van szükség. A helyi sajtó értékelése szerint a VVD, a CDA és a D66 mindenképp benne lesz a kormányban, mellettük a Zöld Baloldal vagy a Munkapárt jöhet még szóba.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte az eredményt, amellyel szerinte a hollandok Európára szavaztak, a szélsőségesek ellenében.

Az előzetes eredmények szerda éjszaka vagy csütörtök hajnalban várhatók, a hivatalos végeredményt azonban csak március 21-én teszik közzé.

A PVV támogatottságának visszaesését a fősodorbeli pártok kiszámíthatósága mellett elemzők azzal is magyarázzák, hogy sokan elvesett szavazatnak tartották a Szabadságpártra leadott voksukat, minthogy Wilders nézetei miatt a PVV várhatóan nem tudna egyetlen másik párttal sem koalíciót kötni.

 

Hollandia után az Európai Unió két másik alapító tagállamában, Franciaországban és Németországban is választásokat tartanak idén, sokan attól tartanak, hogy ezek a populista, EU-ellenes pártok megerősödését fogják eredményezni.

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Polgár Tünde: Nincs itt semmi katasztrófa

Marinov Zsuzsanna 2023.03.28.
A Feleségek Luxuskivitelben sztárja szerint Floridában közel sem szokatlan az a jelenség, amit Gombos Edina katasztrófálisnak írt le.

Laborpánik – segíthetnének a magánrendelők

Pataki József 2023.03.28.
Elárasztották a laborokat a beutaltak, miközben egyre csak drágul a vizsgálat. Emiatt nagy bajba kerültek a szakrendelők is. 

Súlyos dologra figyelmeztet Németh Lajos

Pataki József 2023.03.28.
Egyre szélsőségesebb hazánkban az időjárás, aminek bizony nem lesz jó vége.

Huppsz

Drága válás: 430 millió dollár forog kockán Reese Witherspoonéknál

Kiss Nikolett 2023.03.28.
A színésznő 12 év után válik magyar származású férjétől.

III. Károly olcsó koronázási ceremóniát akar

Pataki József 2023.03.28.
A brit uralkodó összehúzta a nadrágszíjat - vége a családon belüli jótékonykodásnak is.

A NASA segít járni Jeremy Rennernek

Pataki József 2023.03.28.
Több tucat csontja tört el a Marvel-filmek sztárjának, ő azonban nem adja fel, és küzd a normális életért.
mbvk 8
MBVK 1
mbvk 5

AC News

Berúgta az ajtót a forint, nagyot erősödött estére

Virág Márton 2023.03.29.
Megint az a kérdés: akkor most vegyünk eurót, vagy várjunk még?

Hadat üzentek a magyar autósoknak az osztrák falu lakói

Virág Márton 2023.03.29.
Aljas módszerrel állnak bosszút az ingázókon Ausztriában.

Több a hamis méz, mint az igazi 

AC News 2023.03.28.
Egy vizsgálat szerint az Angliából és Törökországból behozott méz 90-100 százaléka hamis.

Sziréna

Anyját védve ölte meg éjjel egy 20 éves fiú az apját

AC News 2023.03.28.
Éjfél után halott várta a lakásba kiszálló rendőröket. Reggelre kiderült, a 49 éves apa volt az áldozat.

Online játékokkal szedte áldozatait a zalai pedofil

Pataki József 2023.03.28.
Gyerekpornó és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség egy zalai férfi ellen. A pedofil internetes játékokon keresztül 14 kiskorú fiút hálózott be, majd csikart ki tőlük inti...

Betonba döngölték a TEK-esek a drogdílereket - videó

Virág Márton 2023.03.28.
Bravúros munkát végeztek az NNI munkatársai.
MBVK 2
mbvk 5
mbvk 3

Itthon

A kormány ismét nemet mondott Brüsszelnek

Pataki József 2023.03.28.
Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15 százalékos csökkentést &iacu...

Belefulladunk a webshopokba

AC News 2023.03.28.
Magyarországon 32 ezer online áruház van 

Újabb nagykövetség nyílt Budapesten

Pataki József 2023.03.27.
Megnyílt Üzbegisztán budapesti nagykövetsége, ezzel a Türk Államok Szervezetének minden tagállama rendelkezik már diplomáciai képviselettel Magyarországon, bezárkózás és elszigetelts&eacu...

Világ

Orosz kézre került a bahmuti színesfémüzem

Pataki József 2023.03.28.
Az orosz erők szinte teljesen "megtisztították" az ipari övezetet, amelyen a bahmuti (korábbi nevén Artyomovszk) színesfém-feldolgozó üzem (AZOM) található - közölte Gyenisz Pusilin, a nagyrészt oros...

Mégsem kegyelmeznek a benzineseknek

Pataki József 2023.03.28.
Az uniós tagállamok energiaügyekért felelős miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon jóváhagyták az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsát&aa...

Családügyi miniszter: a béranyaság rasszista

Pataki József 2023.03.27.
A béranyaság megalázza a nőket, törvénytelen kereskedelmi tevékenységnek számít, és a szülők kiválasztása rasszizmust hordoz magában Eugenia Roccella családügyi miniszter szerint, aki zé...
mbvk 5
MBVK 2
mbvk 4

Profil

Karáth Emil tengerbiológus megmentené a tengeri élővilágot

Marinov Zsuzsanna 2023.02.03.
A tengerbiológus, profi búvár és díjnyertes producer egyedüli magyarként dolgozott már környezetvédelmi projektekben, és kicsit sem tartja extrémnek, hogy merülései során cápákkal tal&aac...

Sávolt Karolina: Mindegyik képemhez fűződik valamilyen törtènet

Polesz Anita 2023.01.28.
Sávolt Karolina még csak hetedik osztályos, de már korunk egyik legfiatalabb alkotó művésze. A festészettel 9 éves korától kezdett el foglalkozni, online módon sajátította el tudásának alap...

Rigó Márta: Nekem a festés a mentsváram

Pataki József 2023.01.19.
Rigó Márta, vagy ahogy a követői hívják, Márti néni egy igazi „internetmami”, akinek mára már tizenegyezer követője van a YouToubon, és több mint 36 ezer a Facebookon is. Vagányan, szókimond&oac...

Amiről beszélnek

Ne vigyék börtönbe a fiam gyilkosát – könyörgött az anya a bíróságon

Marinov Zsuzsanna 2023.03.28.
Úgysem tud soha megbocsátani magának.

Ez a dinnye királlyá tesz az ágyban

Kiss Nikolett 2023.03.28.
Egy gyógynövény segít azoknak a férfiaknak, akik nem elégedettek az ágyban nyújtott teljesítményükkel.

Most meg egy biológia tanárnő zaklatta a diákját

Marinov Zsuzsanna 2023.03.28.
A fiú édesanyja jött rá, mi folyik a háttérben.
MBVK 2
mbvk 8
MBVK 1
Remiz uzlethaz - felugro