Putyin: a háború elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra

Pataki József 2022.12.08. Világ

Putyin: a háború elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra

Az ukrajnai "különleges hadművelet" elhúzódhat, de nincs szükség további mozgósításra Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Civil Társadalom és Emberi Jogok Fejlesztése Tanácsának szerdai tanácskozásán.

Cba - cikk közötti

Azt mondta, hogy az ősszel végrehajtott részleges mozgósítás során fegyverbe állított 300 ezer katona közül 150 ezret vezényeltek Ukrajnába, közülük 77 ezret harcoló egységekbe osztottak be. További 150 ezer ember még a kiképző bázisokon van, így további mobilizációról beszélni "nincs értelme".

Putyin szerint a "különleges hadművelet" hosszú folyamattá válhat, de már eddig is hozott "jelentős eredményeket" Oroszország számára. Ezek között nevezte meg, hogy "új területek jelentek meg" és hogy az Azovi-tenger orosz "beltengerré" vált. A legfontosabbnak az ezeken a területeken élő több millió embert mondta, akik "amint azt a népszavazás eredménye megmutatta, Oroszországon belül akarnak lenni".

Az elnök támogatásáról biztosította egy olyan különleges szerv létrehozását, amely az ukrán hadsereg által elkövetett bűncselekményeket, különösen a lakott területekre mért csapásokat vizsgálja ki. Kezdeményezte egy olyan központ létrehozását, amely a sebesültek rehabilitációjával foglalkozna.

Hangoztatta, hogy műveleti övezetben az orosz oldalon nincs tömeges dezertálás, s hogy az ukrán hadsereggel szemben, ahol, mint mondta, bevett gyakorlat az arcvonal előtti nyilvános kivégzés, az orosz fegyveres erőknek a hamis híresztelésekkel ellentétben nincsenek gyűjtőtáborai. Hangot adott álláspontjának, miszerint Oroszország lehet az egyetlen garanciavállalója Ukrajnának a jelenlegi határain belüli területeken, de erről Ukrajna új vezetőinek kell majd döntenie.

Megismételte korábbi állítását, miszerint a háborút nem Oroszország kezdte, hanem az az ukrán hatalom, amely 2014-ben annak ellenére került államcsínnyel kormányra, hogy három ország - Németország, Franciaország és Lengyelország is - kezességet vállalt az akkori legitim kijevi kormány és az ellenzék közötti megállapodás betartásáért.

Úgy vélekedett, "nem lenne felesleges", ha Ukrajna kártérítést fizetne a Donyec-medencének és más, Oroszország által elcsatolt területeknek az ott okozott károkért. Sürgette, hogy a Donyec-medencében állítsák le az ukrán hatalom idején politikai alapon indított büntetőeljárásokat.

Az új történelem- és társadalomtudományi tankönyvek kiadását nemzeti jelentőségű kérdésnek minősítette.

Az elnök úgy vélekedett, hogy a nukleáris háború veszélye növekszik, de Moszkva a nukleáris fegyvereivel "nem hadonászik, mint egy borotvával" és úgy tekint rájuk, mint a védelem, az elrettentés eszközeire. Putyin szerint Liz Truss brit miniszterelnök volt az, aki nyilvánosan az atomfegyverek bevetésével fenyegetőzött.

"Nem bolondultunk meg, tisztában vagyunk vele, mi az a nukleáris fegyver. Rendelkezünk ezekkel az eszközökkel, fejlettebb és modernebb formában, mint bármely nukleáris ország, ez nyilvánvaló. Ez ma nyilvánvaló tény" - mondta Putyin.

Ugyanakkor nem vállalt garanciát azért, hogy Oroszország semmilyen körülmények között nem fogja elsőként bevetni ilyen típusú fegyvereit.

Elmondta, hogy Moszkva következetesen tovább harcol az orosz nemzeti érdekekért, amiért kész békés eszközöket használni, ám ha ez nem segítene, bevetheti az összeset, amely a rendelkezésre áll. Megfogadta, hogy Oroszország meg fogja védeni a területét és szövetségeseit. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok, nem pedig Oroszország telepítette nukleáris fegyverzetét más országok területére, és gyakorolja ott a hordozóeszközök bevetését.

Putyin más kérdésekről szólva egyebek között kijelentette: nem változott meg a véleménye a halálbüntetésről, amelynek visszaállítását korábban értelmetlennek és kontraproduktívnak nevezte. Felhívta a figyelmet Valerij Zorkin, az orosz alkotmánybíróság elnöke kijelentésére, amely szerint a halálbüntetés bevezetéséhez meg kellene változtatni az orosz alaptörvényt. (MTI)

További cikkek

Reklám

Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után
Merk IT - Cikkajánló után

Rivalda

Meglepő pályára lépett a népszerű DJ kisebbik fia

Marinov Zsuzsanna 2023.01.30.
Dévényi Tibor kisebbik fia üzletemberként tűnt fel édesanyja mellett a Cápák között című műsorban.

Szerelmi szál -Többszáz millós yacht van a maffiás ügyvédnő nevén

AC News 2023.01.30.
Szerelmi szál, maffia kapcsolatok, amelyek Budapestig nyúlnak. Így jutottunk el az Olaszországban horgonyzó luxusyachthoz, ami a magyar ügyvédnő nevén van. Az évtized legizgalmasabb bűnügyében ny...

Gyötrő látomás – Fegyvereket és robbanószereket rejthet Szilágyi háza

Pataki József 2023.01.30.
Nem elég a szellemjárás. Szilágyi István horrorháza ezen kívül is szörnyű, sötét titkokat rejthet.

Huppsz

Különleges napon kérte meg párja az énekesnő kezét

Marinov Zsuzsanna 2023.01.30.
Romantikus helyszínen, egy mezőn kérte meg szerelme Agárdi Szilvia kezét.

Színpad helyett pincérkedés - Pizzériában dolgozik a Sztárban Sztár felfedezettje

Marinov Zsuzsanna 2023.01.30.
Miután sikeresen felépült a pszichés betegségéből, Krizsán Lili főállás mellett próbál a félbeszakadt karrierjére koncentrálni.

Meglepő fotó a múltból - Már titokban egy párt alkotott a két sztár 

Marinov Zsuzsanna 2023.01.30.
28 éve él boldog párkapcsolatban Szandi és férje, Bogdán Csaba.

AC News

Riadó: brutális szélviharral búcsúzik a január

Virág Márton 2023.01.31.
Öt vármegyére adtak ki figyelmeztetést a durva széllökések miatt.

Jéghideg iszapba ragadt egy férfi

Polesz Anita 2023.01.30.
Egy Somogy vármegyei tó nádasába csúszott egy 25 év körüli férfi, mentőhelikopterrel mentették ki.

Kedden lejárnak az autópálya-matricák

Polesz Anita 2023.01.30.
Több mint 3 millió tavalyi éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le kedden éjfélkor, a hónap utolsó napjáig kell megújítani a mentességeket, kedvezm...

Sziréna

Vérfürdő a pizzériánál: gyönyörű kislányt ölt meg az ámokfutó

Virág Márton 2023.01.31.
A gyanútlan lányt a barátja hiába próbálta megvédeni, őt is szúrások érték.

Frissen levágott dámbikafejet találtak egy kocsi csomagtartójában

Polesz Anita 2023.01.30.
Kölesden igazoltattak a szekszárdi egyenruhások, amikor egy ellenőrzött autó csomagterében egy frissen levágott dámbikafejet találtak. 

Olcsó tűzifát hirdettek, ami nem is létezett

Polesz Anita 2023.01.30.
Egy pécsi illetőségű nő és a társa a 2020 októbere és 2021 májusa közötti hét hónapban internetes hirdetéseken keresztül kínáltak a piaci árnál jóval alacsonyabb áron, h&...

Itthon

Varga Mihály: át kellett rendezni az erőforrásokat

Pataki József 2023.01.30.
A külső körülmények radikálisan megváltoztak, ezért az erőforrások átrendezésére és a prioritások újragondolására volt szükség; a stabilizáció érdekében...

Orbán: feljebb emeltük az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal

Pataki József 2023.01.30.
Magyarország egy fokozattal feljebb emelte az együttműködés szintjét Azerbajdzsánnal, a kiemelt stratégiai partnerség szintjére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor: nekünk Magyarország biztonsága az első

Pataki József 2023.01.27.
Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műso...

Világ

„Moszkva ellenáll a legyőzésére irányuló amerikai kísérletnek”

Pataki József 2023.01.30.
Oroszország minden eszközzel ellenáll a stratégiai veresége előidézését célzó kísérletnek - jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség &aacut...

Az EU ajánlást fogadott el a minimáljövedelem bevezetésére

Pataki József 2023.01.30.
A szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése érdekében az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el a megfelelő minimumjövedelem tagállami bevezetésére - táj&eacu...

A lengyel kormányfő az Ukrajnában zajló népirtásra figyelmeztetett

Pataki József 2023.01.27.
A holokauszt áldozatai iránti tisztelet okán szembe kell szállni az Európa keleti részén, Ukrajnában ma zajló népirtással - hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken a holokauszt nemze...

Profil

Sávolt Karolina: Mindegyik képemhez fűződik valamilyen törtènet

Polesz Anita 2023.01.28.
Sávolt Karolina még csak hetedik osztályos, de már korunk egyik legfiatalabb alkotó művésze. A festészettel 9 éves korától kezdett el foglalkozni, online módon sajátította el tudásának alap...

Rigó Márta: Nekem a festés a mentsváram

Pataki József 2023.01.19.
Rigó Márta, vagy ahogy a követői hívják, Márti néni egy igazi „internetmami”, akinek mára már tizenegyezer követője van a YouToubon, és több mint 36 ezer a Facebookon is. Vagányan, szókimond&oac...

Ötvös Edina egészségsherpa: Így szállhatunk ki az egészségtelen mókuskerékből

Polesz Anita 2023.01.07.
Ötvös Edina holisztikus egészség coach az AcNewsnak beszélt arról, hogy home office-ban dolgozva hogyan tudunk életmódot váltani.

Amiről beszélnek

Újabb vérfagyasztó részletek a Hableány tragédiájáról

Marinov Zsuzsanna 2023.01.30.
Hétfő reggel folytatódott a halálos áldozatokkal járó dunai hajóbaleset tárgyalása.

Boldog Valentin nap – Most Ön is csótányt nevezhet el az exéről

Pataki József 2023.01.30.
Különleges akciót indított egy állatkert a szerelmesek napja alkalmából.

Tragédia – Kettészakadt autóból repült ki a terhes nő

Pataki József 2023.01.30.
A New York-i balesetet a várandós nő, ittas párja okozta.
Remiz uzlethaz - felugro