Túlfutott a leszállópályán és három darabra tört egy repülőgép Isztambulban, egy halott, sok sérült

Soltész Mónika 2020.02.06. Világ

Túlfutott a leszállópályán és három darabra tört egy repülőgép Isztambulban, egy halott, sok sérült

Túlfutott a leszállópályán és egy zajvédő falnak ütközve három darabra tört egy utasszállító szerdán az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren. A hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint a balesetben egy ember meghalt, csaknem százhatvanan pedig megsérültek.

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT

A járművön a korábbi jelentésekkel ellentétben nem 177-en, hanem 183-an tartózkodtak. A 177 utas, köztük két csecsemő, és a hatfős személyzet evakuálása folyamatban van. Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy eddig 157 sérültet szállítottak kórházba, akik általánosságban véve jó állapotban vannak - jelentette az NTV török hírtelevízió, amely korábban azt közölte, hogy a két pilóta állapota súlyos. Ali Yerlikaya, Isztambul tartomány kormányzója a baleset helyszínén nyilatkozva később azonban azt mondta, hogy a két pilótát ugyan intenzív osztályon tartják, de állapotuk jó.

Megsérült továbbá öt rendőr is, akiket akkor ért közlekedési baleset, amikor a helyszínre igyekeztek.

A repülőn 155 török, négy amerikai, négy kínai, három iraki, két izraeli és két kirgiz, illetve egy-egy svéd, szíriai, libanoni, kazah, marokkói és türkmén állampolgár utazott.

A légikikötőt lezárták a forgalom előtt, a gépeket a metropolisz másik nemzetközi repülőterére irányították át.

A Pegasus török légitársaság belföldi járata Izmir városából érkezett Isztambulba. A videófelvételek alapján a gép orr-része kiszakadt a törzsből, és átcsavarodva fejjel lefelé fordult, egy hátrébb lévő ponton pedig tűz ütött ki, amelyet a helyszínre érkező tűzoltók eloltottak. A farokrész leszakadt, de nem vált le teljesen.

Cahit Turhan török közlekedési miniszter az NTV élő adásában azt mondta, hogy az utasok egy jelentős része saját erejéből távozott a repülőgépből. Turhan egyúttal arra is rámutatott, hogy a Boeing 737-800 típusú gép a leszállást követően nem tudott lelassulni, és így kifutott a pálya mögötti mezőre. Yerlikaya hozzátette: az utasszállító a rossz időjárási körülmények miatt nem tudott lefékezni, majd még 50-60 métert csúszott a füvön. A tartományi kormányzó arra is felhívta a figyelmet, hogy a leszállópálya szintje 30-40 méterrel magasabban fekszik, mint az a füves terület, ahová a repülőgép a landolást követően "lecsúszott".

A balesettel kapcsolatban a főügyészség nyomozást indított.

A Sabiha Gökcen forgalmát legutóbb január 7-én függesztették fel csaknem 24 órára, miután a Pegasus egyik érkező járata ugyancsak túlfutott a leszállópályán. Az akkori balesetben senki nem sérült meg, a gép 164 utasát csúszdákon mentették ki. (MTI)

További cikkek

bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) - Merk IT
bejegyzeseknél(200x300) Merk IT
bejegyzéseknél(200x300) - Merk IT