Egy új, emberre is átterjedő gyilkos denevérvírus esetei, az egekbe szöknek.
A Nipah-vírus már öt embert fertőzött meg az indiai Keralában, közülök ketten belehaltak a fertőzésbe. Az iskolákat és az irodákat bezárták a városban, a 2020-as koronavírus-járvány óta először ismét tömeges vizsgálatokat vezettek be.
Aggasztó, hogy a vírusnak nincs ellenszere, és nincs megelőző vakcina sem.
Az esetek számának növekedése (2018 óta a negyedik ilyen járvány Keralában) miatt az Egészségügyi Világszervezet most sürgős figyelmeztetést adott ki.
Egy szóvivő azt mondta: „A betegséget nem lehet megállítani. A fertőzött emberekben a tünetmentes (szubklinikai) fertőzéstől az akut légúti megbetegedésen át a halálos kimenetelű agyvelőgyulladásig számos betegséget okoz. A vírus állatoknál, például sertéseknél is súlyos betegséget okozhat, ami jelentős gazdasági veszteségeket okoz.”
A tünetek négy és 14 nap között jelentkezhetnek, egyes fertőzötteknél a betegség akár 45 napig is eltarthat.
A vírust elsősorban denevérharapás következtében kapják el, de most már emberről emberre is terjedhet.
A tünetek a következők:
- Láz
- Fejfájás
- Izomfájdalom
- Hányás
- Köhögés és torokfájás
- Szédülés
- Álmosság
- Megváltozott tudatállapot
- Rohamok
- Légzési nehézség
A WHO szóvivője hozzátette: „A fertőzötteknél kezdetben olyan tünetek jelentkeznek, mint láz, fejfájás, izomfájdalom, hányás és torokfájás. Ezt követheti szédülés, álmosság, tudatzavar és neurológiai tünetek, amelyek akut agyvelőgyulladásra utalnak. Egyeseknél atipikus tüdőgyulladás és súlyos légzési problémák is jelentkezhetnek, beleértve az akut légzési nehézséget. Súlyos esetekben agyvelőgyulladás és görcsrohamok lépnek fel, amelyek 24-48 órán belül kómáig fokozódnak.”
A betegséget egyelőre még nem észlelték Európában.