Végrehajtói visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett a Metal Lady.
Bár a Metál Lady az ügyeiben eljáró végrehajtókat jelentette fel, a rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen vizsgálódik hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt. Amennyiben bebizonyosodik, hogy Bíró Icának igaza van, visszakaphatja a lakását és a házát – írja a Blikk.
A Metál Lady tíz éve vett fel svájci frank alapú hitelt, amelynek a XII. kerületi háza volt a fedezete. Az álmát akarta megvalósítani egészség- és szépségklubjával, ám ő sem számított arra, hogy az árfolyam emelkedése miatt a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nő. Sokáig erejét megfeszítve fizetett, de hat éve már nem tudja kitermelni a törlesztést. Jogerős ítélet alapján a házából és a lakásából is kilakoltatták rendőri segítséggel 2019 májusában.
Felmerült a végrehajtói visszaélés gyanúja, így Bíró Ica a rendőrséghez fordult. A feljelentésében hangsúlyozta, a végrehajtók nem a jogszabályok alapján jártak el a végrehajtás folytatásánál, és több mint százmillió forintos kárt okoztak neki. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére közölte, hivatali visszaélés és csalás gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben december 1-jén elrendelték a nyomozást.