Váratlan döntést jelentett be a Második Reformkor évadnyitó rendezvényén Vona Gábor: a párt nem vesz részt a 2026. április 12-én esedékes országgyűlési választásokon. Sem országos listát, sem egyéni jelölteket nem állítanak, így a párt neve nem szerepel majd a szavazólapokon.
A pártelnök beszédében hangsúlyozta, hogy a döntés nem a feladás jele. Mint fogalmazott, a Második Reformkor hosszú távon gondolkodik, folytatják a munkát, és a választásokig is számos feladatot látnak maguk előtt.
Vona Gábor szerint azonban nem volt jó döntési lehetőségük. Elmondása alapján több rossz opció közül kellett választaniuk, és a szerintük kevésbé rosszat választották. Úgy látja, hiába rendelkeznek programmal, jelöltekkel és jövőképpel, a magyar politikai és választási környezet nem tekinthető normálisnak, így ezek önmagukban nem elegendők az induláshoz.
A döntés egyik legfőbb oka az anyagi háttér hiánya. Vona Gábor elmondta, egy országos kampányhoz szükséges forrásokkal nem rendelkeznek, mivel sem állami, sem önkormányzati, sem uniós pénzekhez nem jutnak hozzá, működésüket kizárólag mikroadományokból fedezik. Mint fogalmazott, a politika rendkívül költséges terep – írja az Index.
A pártvezetés azzal is számolt, hogy indulás esetén nagy eséllyel nem érték volna el az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A héten egyébként a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom is bejelentette, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választásokon.



