A francia közönségnek kíván köszönetet mondani Woody Allen első francia nyelvű filmjével, amelynek forgatását a héten fejezte be Párizsban. Az amerikai filmrendező ezt a Le Journal du Dimanche című francia hetilap vasárnap megjelent számának adott interjúban mondta.
Emlékeztetett arra, hogy a francia mozinézők az 1969-ben forgatott Fogd a pénzt és fuss! című vígjátéka óta szeretik és támogatják.
„Amikor kísérletibb művekbe fogadtam, ők jobban támogattak és bátorítottak, mint az amerikai közönség” – hangsúlyozta Woody Allen.
„New York már nem túl kellemes hely, boldogan szívom máshol a levegőt” – fogalmazott az amerikai rendező, akinek az amerikai filmgyártás hátat fordított, amióta nevelt lánya, Dylan Farrow azzal vádolta meg, hogy gyerekkorában Woody Allen szexuálisan molesztálta.
A rendező tagadja a vádakat, az ügyben két független vizsgálatot is lefolytattak még az 1990-es években, és Allen ellen soha nem emeltek vádat.
A 86 éves rendező először forgatott franciául, jóllehet a nyelvet nem beszéli.
„Mindig is európai filmes akartam lenni, és a filmek többsége, amelyek kedvet adtak ehhez a szakmához, francia. Tudom, hogy ez a film kevesebb bevételt fog hozni az Egyesült Államokban, mert a közönség ott nem szereti a feliratos filmeket” – tette hozzá.
Woody Allen úgy véli, nem baj, ha ezután a film után nem tud több nagyjátékfilmet forgatni, bár már a fejében van egy új forgatókönyv. Ez esetben színházban fog dolgozni vagy pedig könyveket ír majd.
„Mindig találtam embereket, akik finanszírozták a filmjeimet, de mára ez is nehéz lett: a nézők otthon, az ágyukban néznek filmeket. Ez már nem olyan izgalmas” – mondta.
Woody Allen Párizsban forgatott filmjének címe egyelőre nem ismert, az alkotás munkacíme WASP 22 (Woody Allen Secret Project). A főszerepeket Lou de Laâge, Melvil Poupaud, Niels Schneider és Valérie Lemercier alakítja. A rendező a történetről annyit árult el, hogy egy krimiről van szó, egy komoly bűn és bűnhődés történetről, egy adag romantikával természetesen.