ACNEWS

Zámbó Krisztián a szakítás után belevetette magát az edzésbe, a legjobb formájára gyúr

Az énekes kapcsolata 11 év után ért véget Zsuzsival. Krisztián nem otthon, a négy fal között szomorkodik, hanem belevetette magát az edzésbe, a munkába. Az AcNewsnak megszólalt és elárulta a terveit.

Hirdetés
Ad image

Az énekes kapcsolata 11 év után ért véget Zsuzsival. Krisztián nem otthon, a négy fal között szomorkodik, hanem belevetette magát az edzésbe, a munkába.  Az AcNewsnak megszólalt és elárulta a terveit.

Már korábban is találgatták a lapok, hogy Krisztián kapcsolata zátonyra futott, az énekes pedig hivatalosan is pontot tett az ügy végére. Feltöltött egy videót a közösségi oldalaira, melyben elmondta, hogy már több mint három hete nincs együtt Zsuzsival. Elárulta, hogy nincs harmadik fél a dologban, csupán a 11 év alatt mindketten sokat változtak, és más lett a jövőről alkotott elképzelésük. Kiemelte azt is, hogy nem váltak el haraggal és bár igaz, hogy már többször szakítottak és utána mindig kibékültek, ez most nem fog megtörténni. Nincs visszaút, a döntésük végleges.

Sikerült elérnünk telefonon az énekest, aki elmondta, hogyan érzi magát.

„Épp edzésen voltam, hogy újra formába lendüljek, kicsit elfáradtam. De egyébként jól vagyok, készülök a szezonra, egész nyáron dolgozni fogok. Ezen kívül pedig készülőben van egy új dalom” – mondta az AcNewsnak Krisztián, aki annyit tett hozzá, hogy a szakítás körülményeiről mindent elmondott a videójában, ezen kívül pedig nem kíván többet hozzáfűzni a dologhoz.

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsa 11 évig alkotott egy párt, és rengetek műsorban engedtek bepillantást a nézőknek magánéletükbe. Többek között szerepeltek a Nyerő Párosban, Az Édes Életben, a Drágám add az életedben, és a Van életünk műsorában is. Az évek alatt az énekes kétszer is eljegyezte kedvesét, és többször nyilatkozott arról, hogy közös gyermeket szeretnének.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!