Álszent gesztus ez, hisz ki fogadná el ezt a fajta segítséget. A X/ Twitteren kap hideget meleget, az amerikaiak kis része méltatja, többsége meg inkább a „befizetett adópénzek” visszaküldését várja el. Egyikük igy fogalmaz: „Össze vagyok zavarodva. A háborúd véget ért? Azt hittem, az országodat állandó támadások érik, és kétségbeesetten segítséget kérsz, hogy megmentsünk benneteket. Még mindig milliárd dollárnyi segélyért könyörögsz a világ országaitól, de hirtelen tűzoltókat küldenél, hogy van ez?” GFY
Több ezer tűzoltó vesz részt a Los Angeles-i tűz oltásában, köztük kilenc másik állam és Mexikó csapatai . Kanada is segíti az egyenruhásokat, és bejelentette, hogy 60 tűzoltó tisztet küld a helyszínre. „Az amerikaiak segítséget kértek (…). A szomszédok segítik a szomszédokat” – magyarázta Harjit Sajjan rendkívüli helyzetek kanadai minisztere vasárnapi bejegyzésében.
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij is segítséget ajánlott a tűz elleni küzdelemben , és bejelentette, hogy országa a helyszínre küldheti tűzoltóit. Mint vasárnap elmondta, utasította a belügyminisztert, hogy „készüljön fel az ukrán mentők esetleges részvételére a kaliforniai tüzek elleni küzdelemben”.
Today, I instructed Ukraine’s Minister of Internal Affairs and our diplomats to prepare for the possible participation of our rescuers in combating the wildfires in California.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) January 12, 2025
The situation there is extremely difficult, and Ukrainians can help Americans save lives.
This is… pic.twitter.com/1yiIiOz8bi
– Az ottani helyzet rendkívül nehéz, és az ukránok segíthetnek az amerikaiaknak életeket menteni. 150 tűzoltónk már felkészült – biztosította az interneten megjelent felvételen.