Szerdán nyugat felől egyre több felhő érkezik, bár az ország nagy részén még többórás napsütés várható, főként északkeleten. Késő délutántól az északnyugati régiókban előfordulhat eső vagy zápor és villámlás. A szél északnyugati, északi irányból élénk, néhol erős lehet. A csúcshőmérséklet 21–26 °C között alakul, késő estére 14–20 °C közé hűl le a levegő.
Szerda estétől csütörtök reggelig felhős marad az égbolt, elszórtan záporokra, délnyugaton esetleg zivatarra is számítani lehet. Északnyugat felől azonban fokozatosan csökken a felhőzet és a csapadékhajlam, reggelre már inkább csak északkeleten valószínű csapadék. A szél élénk, hajnaltól sok helyen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11–15 °C között alakul.
Csütörtökön napközben gomolyfelhős, többnyire napos időre van kilátás, de keleten több lesz a felhő, és ott többfelé előfordulhat zápor, zivatar, néhol eső is. A nyugati térségekben csak helyenként lehet zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A délutáni órákban a hőmérő 17–23 °C között áll majd.