Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára a keddi sajtótájékoztatón elmondta, ez az összeg már az év elején, három támogatási körön keresztül, eljut az érintettekhez.
A Magyar Olimpiai Bizottság a rendes éves, működési költségén felül 1,289 milliárd forintos támogatásban részesül. Annak érdekében, hogy biztosítsa a kiutazást, az ott tartózkodást, és a felszereléseket. A nemzeti versenysport program keretein belül a 46 olimpiai sportág szövetsége tavaly összesen 15,919 milliárd forint támogatáshoz jutott. Ez körülbelül másfél milliárddal nőhet azzal, hogy a keretösszeg 500 millió forinttal emelkedik. Ezen kívül minden szövetség ötmillió forintot kap egy-egy olimpiai kvóta után. Schmidt Ádám kiemelte, mivel eddig 58-an szereztek indulási jogot a párizsi játékokra, egy feltételezett, körülbelül 160 fős létszám nagyjából 800 millió forintos támogatást eredményezne a kvalifikációs időszak zárultakor.
A harmadik támogatási kör keretein belül 350 millió forintot különítettek el a tatai edzőtábor klimatizálására. Eszközbeszerzéssel pedig 600 millió forint értékben segítik a szövetségeket.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hangsúlyozta, ennek a támogatásnak köszönhetően anyagi akadálya nincs az eredményességnek. Hozzátette, szeretnék mindenképpen túlszárnyalni a tokiói 173 fős sportolói létszámot. Ez viszont nagyban függ majd attól, hogy a férfi vízilabdázók mellett mely csapatoknak sikerül kivívni az indulást. A MOB elnöke megjegyezte, nemcsak az ország presztízse miatt fontos a magyar csapat létszámának nagysága. Azért is, mert ettől függ, milyen „súllyal” kezelik a csapatot, például a szállások kiosztásánál.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) számára 300 millió forint támogatás biztosított. Szabó László, az MPB elnöke elmondta, ez az összeg teljes egészében fedezi a magyar paralimpiai csapat részvételét, beleértve az utazást, biztosítást, sportruházatot és egészségügyi ellátást.
Az eseményen részt vett két, már biztos olimpia és paralimpiai induló. Vogel Soma, a fukuokai világbajnokságon aranyérmes férfi vízilabda-válogatott kapusa arról beszélt, az együttesnek nagy könnyebbséget jelent, hogy a lehető leghamarabb biztosította párizsi részvételét, így a közelgő Európa-bajnokságon és világbajnokságon lehetősége lesz a fejlődésre, összeszokásra. A Tokióban aranyérmes Konkoly Zsófia már a harmadik paralimpiájára készül, mint elmondta, ennyire korán még ő sem szerzett kvótát, és bízik az újabb sikeres szereplésben. (MTI)