Elárasztotta a Duna a verőcei strandot, szombatra a korábban jósoltnál 45 centinél magasabban, 525 centiméteren tetőzik a folyó. Mindezt Grauszmann György Verőce polgármestere mondta a Hír TV riporterének. Utoljára decemberben volt ilyen magasan a Duna. Az előrejelzések szerint szombaton Budapesten is hasonló lesz a vízállás
A polgármester szerint Verőcén a támfal elegendő arra, hogy megvédje a települést az áradástól. És vélhetően nem lesz szükség Nagymarosan a mobilgát bevetésére. Nem úgy, mint Dunakeszi környékén, ahol homokszákokra lehet szükség, hogy megvédjék a folyótól a várost. Az előrejelzés szerint amennyiben nem érkezik utánpótlás a németországi vízgyűjtő területekről, lassú levonulásra kell számítani a Duna magyarországi szakaszán.