ACNEWS

Luxusban sütkéreznek a G-7 urai, roncshajóban sülnek a rendőrök

G-7 / Fotó: Shutterstock
G-7 / Fotó: Shutterstock
Demokratikus megosztás jár a G-7 csúcs résztvevőinek, luxusvillák az állami vezetőknek, roncsahajó a rájuk vigyázó rendőröknek.
Hirdetés
Ad image

G7-ek e heti csúcstalálkozójának két szálláslehetőségét mutatták be a dél-olaszországi Puglia régióban. Az egyik egy pompás, bougainvillea-vel borított villákból és magánmedencékből álló üdülőhely, ahol Madonna és Beckhamék is nyaraltak, és ahol Justin Timberlake énekes és Jessica Biel színésznő is összeházasodott.

A másik egy Brindisi partjainál horgonyzó óriási hajó, tele vízszivárgásokkal és elromlott légkondicionáló egységekkel, amelyek az ágyneműre szennyet okádnak. Mint panaszkodnak: büdös van és meg lehet sülni.

Az első, a palotaszerű Borgo Egnazia, ahol a világ legnagyobb fejlett gazdaságainak vezetői laknak. Joe Bidentől Emmanuel Macronig, Rishi Sunaktól Justin Trudeau-ig.

A másodikat a biztonságot biztosító 2600 rendőr elhelyezésére hozták be. Szakszervezeteik elítélték, hogy „embertelen”, az ősi rabszolgahajókra emlékeztető körülmények uralkodnak benne.

DE ha ez bárkit is megnyugtat – ne nyugtasson – a G-7 úrai is piszok nyugtalanul alszanak…. Macron francia elnök elsöprő vereséget szenvedett a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás ellen, ami arra késztette, hogy új parlamenti választásokat írjon ki. Olaf Scholz német kancellár minden idők legrosszabb európai választási eredményét hozta a szociáldemokratáknak, akiket a szélsőjobboldali AfD a harmadik helyre szorított.

Ami a többi G7-vezetőt illeti, Rishi Sunak a közelgő brit választások előtt a közvélemény-kutatások szerint gyengélkedik. Akárcsak Justin Trudeau a jövő évi kanadai választási küzdelem előtt. Joe Biden pedig novemberben Donald Trump miatt távozhat a Fehér Házból. Egy nappal korábban pedig bűnösnek itélték Biden fiát.

A G7 számos országában fennálló ingatag helyzet hozzájárul ahhoz, hogy egyes megfigyelők várakozásai alacsonyak.

Elemzők szerint, ha valami már most világos ebből a csúcstalálkozóból, az „a szemünk előtt játszódó katasztrófától való félelem„, és a megállapodások megkötésének sürgőssége, mielőtt az Egyesült Államokban Donald Trump, Franciaországban pedig a szélsőjobboldaliak vezetésével új kormányok alakulhatnak.

A csúcstalálkozó témái között szerepel az Ukrajna, mivel újabb támogatásra szorul – mintegy 50 milliárd dollárra. Az éghajlati válság, mivel a résztvevőkre nyomás nehezedik, hogy gyorsabban haladjanak a megújuló energiára való átállással. Afrika, mivel Olaszország beruházási projekteket indít ott, részben azért, hogy a fiatal afrikaiakat arra ösztönözze, hogy maradjanak, és ne vándoroljanak – gyakran illegálisan – Európába. A Közel-Kelet, miután az Egyesült Nemzetek Szervezete jóváhagyta az Egyesült Államok által támogatott tervet az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetről. És a mesterséges intelligencia, amivel nem más, mint Ferenc pápa fog előrukkolni.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés