Az Egyesült Államokban a felnőtt korú lakosság csaknem 45 százaléka rendelkezik valamilyen végintézkedéssel. Magyarországon ez az arány csupán 4 százalékra tehető. Ha mégis készül végrendelkezés, Dr. Cseszlai ügyvédi irodájának praxisában a tapasztaltak szerint ez az 5 legnagyobb örökléssel kapcsolatos hiba vagy félreértés:
„Az interneten található kitölthető végrendelet megfelelő lesz, majd megírom én magam.”
Sok esetben a minták nem tartalmazzák azokat a tartalmi és alaki kellékeket, amelyekkel a végrendelkezni kívánó személy a végakaratának megfelelő öröklési helyzetet alakít ki. Sokszor pedig akár végzetes hibát is elkövetnek ezzel.
Egyszerű gyakorlati példa az alakszerűségi követelményre. A letöltött minta nem tartalmaz oldalszámozást, holott a több különálló lapból álló írásbeli magánvégrendeletet folyamatos sorszámozással kell ellátni. Illetve minden oldalát a végrendelkezőnek és a folyamatosan együttesen jelen lévő tanúknak is aláírni. Az is követelmény tehát, hogy az okirati tanúknak együttesen kell jelen lenniük. Tehát, ha az egyik tanú aláírja a végrendeletet az egyik nap, a másik pedig másnap, az nem felel meg a követelményeknek. A felsorolt feltételek hiányban a végrendelet érvénytelen és joghatás kiváltására alkalmatlan. Ez azt jelenti, hogy az örökhagyó után a törvényes öröklési rend és a törvényes öröklés szabályai fognak érvényesülni, hívja fel figyelmet az egyik leggyakoribb hibára dr. Cseszlai.
Kimarad a „minden egyéb vagyonom tekintetében…”
Sokszor találkozok olyan végrendelettel, amiben az örökhagyó nem meríti ki a felsorolásban a teljes hagyatékát. Felsorol ugyan sok vagyontárgyat, de kimarad az a klauzula, hogy „minden egyéb vagyonom tekintetében XY-t nevezem örökösömnek.” Ha ez kimarad, akkor a végrendeletben meg nem említett vagyontárgy vonatkozásában a törvényes öröklés szabályai lesznek az irányadóak. Ez eltérhet a valódi végakarattól. (Holott valószínűleg éppen ezért végrendelkezett az örökhagyó, hogy eltérjen a törvényes öröklési rendtől).
Más a helyzet abban az esetben, amikor az örökhagyó tudatosan csak a vagyonának egy részéről (például ingatlanairól) rendelkezik a végrendeletében. A vagyona másik részének (például ingóságainak) háramlását pedig a törvényes öröklésre bízza. Ugyancsak törvényes öröklésre kerül sor akkor is, ha a végrendeletben megnevezett örökös kiesik az öröklésből (pl. az örökhagyó előtt meghal), és nincs helyettes örököse (pl. leszármazója). Érdemes tehát előre átgondolni, hogy kik lehetnek ún. helyettes örökösök.
„Gyere, fiam, tanúzd le a végrendelet!”
Nagyon gyakori hiba, hogy olyan rokon írja alá tanúként a végrendelet, vagy működik közre egyéb módon a végrendelet elkészítésében, aki a kedvezményezettnek a hozzátartozója. Az írásbeli magánvégrendelet tanúja, valamint a végrendelkezésnél közreműködő személy vagy ezek hozzátartozója javára szóló juttatás ugyanis érvénytelen. Kivéve, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta. A tanú vagy a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem érvénytelen, ha a végrendelet megalkotásában az érintett tanún kívül még két tanú vett részt.
Volt olyan esetünk a praxisban, amikor az ügyfél azt adta elő, hogy ő márpedig kikérte egy ismerős jogász tanácsát, mielőtt az örökhagyó megírta a végrendeletét, de a jogász nem hívta fel a figyelmét arra, hogy ne írja alá a végrendeletet tanúként a juttatásban részesülő hozzátartozója. Ez a juttatás (nem az egész végrendelet!) ugyanis ilyenkor érvénytelen.
De nem csak a tanú lehet ilyen személy, hanem az ún. „közreműködő” is. Számos jogeset példázza a közreműködő részére szóló juttatás érvénytelenségét. Például a kórházban lévő örökhagyó elmondja, hogy mi legyen a végrendeletében, az örököse pedig ezt leírja, kinyomtatja, beviszi neki a kórházba, az örökhagyó pedig aláírja, hogy mindenét ráhagyja. Ez a juttatás is érvénytelen, mert a végrendeleti örökös a végrendelet tételében közreműködött. Közreműködőnek minősül a végrendelet megfogalmazója, szerkesztője, leírója és minden olyan személy, akinek tevékenysége a végrendelet tartalmának érdemi befolyásolására nyújt lehetőséget. Persze ezt vita esetén a törvényes örökösnek egy bírósági eljárásban bizonyítania is kell, hogy így történt (pl.
„Már nem éltünk együtt a házastársammal, de azért ő ugye örököl utánam?”
Itt sokszor látjuk a félreértést vagy legalább is a minimális jogi ismeretek hiányát, osztja meg tapasztalatait Dr. Cseszlai. Végrendelet nélkül az élettárs nem örököl. De a házastárs is csak akkor, ha az örökhagyó halálakor a házastársi életközösségük fennált. Tehát, ha a feleség még nem vált ugyan el a férjétől, de már mással él kapcsolatban, vagy csupán csak elköltözött, és az életközösség helyreállítására a körülmények alapján nem lehetett kilátás, akkor a még „papíron” házastárs feleség nem örököl az elhalt férj után.
„Kitagadom a fiamat, mert az utóbbi években felém sem nézett. Emiatt az örökségemből egyáltalán ne részesüljön.”
Ilyen és hasonló mondatok nagyon gyakran szerepelnek végrendeletekben, mivel a szülő azt szeretné, hogy ne örököljön utána az egyik olyan gyermeke, aki nem törődött vele. Ugyanakkor ez a kitagadás érvénytelen, ami azt jelenti, hogy a kitagadott törvényes örökös kötelesrészre lesz jogosult. Tehát az örökhagyó akarata ellenére a kitagadott jogosult lesz bizonyos mértékben örökségre: annak az 1/3-ára, amit egyébként örökölt volna. És ezt az összeget a tényleges juttatásban részesülő végrendeleti örökösnek kell kiadnia annak az örökösnek, akinek egyébként az örökhagyó nem kívánt semmit juttatni.
A kitagadási okokat a Ptk. tételesen felsorolja. Annak azonban a mély joggyakorlati ismerete szükséges, hogy ezeket az okokat kellőképpen miként lehet úgy körülírni, megmagyarázni, szükség esetén (pl. egy perben) pedig bizonyítani is, hogy a kitagadás érvényes legyen. Az új Ptk. 2014-ben hatályba lépett szövege lazított a kitagadási okokon, aminek a bírósági gyakorlata jelenleg is kialakulóban van.
Az említett rendelkezés talán a legközelebb az alábbi kitagadási okokhoz áll, de egyiknek sem feleltethető meg: „Kitagadásnak van helye, ha a kötelesrészre jogosult az örökhagyó irányában fennálló törvényes tartási kötelezettségét súlyosan megsértette. Vagy a tőle elvárható segítséget nem nyújtotta, amikor az örökhagyónak szüksége lett volna rá. A nagykorú leszármazót az örökhagyó a vele szemben tanúsított durva hálátlanság miatt is kitagadhatja.”
Látszik tehát, hogy az érvényes kitagadási okok ismerete, valamint a nagyon pontos megfogalmazás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a kitagadás ne legyen támadható. Nem valószínű, hogy egy átlagember ismeri annak a bírósági gyakorlatát, hogy mi a „tőle elvárhatóság” jogi megítélése. És azt sem, mikor áll fent a „tartási kötelezettség” jogi értelemben, vagy mit minősít „durva hálátlanságnak” a bíróság, figyelmeztet rá dr. Cseszlai Ádám ügyvéd.
