ACNEWS

2024. October 05.   |   Aurél napja

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image

Zendülés a debreceni javítóintézetben, börtönbe kerültek a fiúk

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A nyolcfős banda tagjai szabotálták, ellehetetlenítették a nevelők, a rendészek munkáját, végül bíróság elé állították mindet.
Hirdetés
Ad image

Zendülés miatt bíróság elé, majd börtönbe kerültek a debreceni javítóintézetben lakó gyerekek. A nyolc fiatalból álló banda tagjai többeket megvertek, megfenyegettek és megaláztak. De rettegésben tartották a társaikat, a nevelőket és a rendészeket is. A fiatalokat bíróság elé állították, legtöbbjüket több év szabadságvesztésre ítélték. Van köztük egy fiú, aki megszökött az igazságszolgáltatás elől – adta hírül a Tények.

„Tervszerűen, a vezető csoporttagok irányításával szabotálták, ellehetetlenítették a nevelők, valamint a rendészek munkáját – mondta Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője. – Tiszteletlenül, tegező formában beszéltek az intézet dolgozóival. Őket megalázó kifejezésekkel illették a többi növendék előtt is. A feladataikat nem, vagy csak többszöri felszólítás után voltak hajlandók elvégezni. Míg gyakran uszították egymást, és a társaikat zaklatták, hogy féljenek tőlük” – tette hozzá a szóvivő. 

Lakatos Olivér ügyvéd azt mondta a Tényeknek, hogy még nem találkozott ilyennel a praxisában. „Nagyon ritka és speciális bűncselekmény, tekintettel arra, hogy speciális alany követheti el, jelen esetben kizárólag a fogvatartott” – nyilatkozta. A megvádolt fiúk közül többen már az előkészítő ülésen elmarasztaló ítéletet kaptak, 1-től 3 és fél évig történő szabadságvesztéssel büntették őket. Négy vádlott esetében már jogerős az ítélet, egy vádlott fellebbezett, ketten kérték a tárgyalást, egyikőjük pedig jelenleg is szökésben van.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés