Gyászolnak a Szombathelyi Haladás szurkolói, megszűnt a nagymúltú egyesület, a focicsapat az NB III-as licencét is visszaadta. Ezzel hivatalosan is megszűnt vasi futballcsapat, a Hali. A klub honlapján egy rövid, alig hétsoros közleményben számoltak be a szomorú esetről.
„Kedd délután megtartotta tulajdonosi taggyűlését a Szombathelyi Haladás Kft. – írták. – A mai volt az ügyvezető igazgató Szántó Erzsébet utolsó hivatali napja és mivel a taggyűlés nem választott helyette új ügyvezetőt, a cég hivatalos képviselő nélkül maradt. Lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról a többségi tulajdonos Haladás Marketing Kft. képviselője, Homlok Tibor is és az önkormányzat delegáltja, Unger Richard. Az Illés Akadémia delegáltja már korábban lemondott.”
A taggyűlésen kiderült, hogy a Szombathelyi Haladás Kft-nek nincs már igazolt labdarúgója. Eldőlt az is, hogy a Szombathelyi Haladás Kft. visszavonja NB III-as nevezését. A csapat mögött végig kitartó Haladás Szurkolói Kör közösségi oldala könnyező emojikkal adott hírt a történtekről.
A Szombathelyi Haladás VSE 1919-ben alakult meg. Legnagyobb sikereiként háromszor játszott döntőt a Magyar Kupában: 1975-ben, 1993-ban és 2002-ben. A bajnokságban a legjobb eredménye a 2009-es NB I-es bronzérem. A csapatból mások mellett olyan nagyszerű futballisták mutakoztak be a magyar válogatottban, mint Szabó Imre, Novák Dezső, Halmosi Zoltán, fia, Halmosi Péter, Illés Béla vagy Király Gábor.