Cano Cabro, egy kis falu a semmi közepén. Nincs áram, nincs folyóvíz. Évtizedeken át a lakosoknak egyetlen bevételi forrása volt: a kokain. Reggeltől estig szedték a kokaleveleket, és kémiai eljárással fehér pasztát állítottak elő. Ezt téglákká préselték, amelyeket a kartellek nevetségesen alacsony áron vásároltak fel.
2022-ben a kereskedők aztán nem jöttek többé. A falusiak amúgy is nyomorúságos életkörülményei tovább romlottak. Két évvel később, most 2024-ben a falusiak elhagyták az otthonukat. Ma Cano Cabronak 200 helyett már csak 40 lakosa van.
Ez már országos problémává vált. Kolumbia-szerte eladatlan kokapasztatömbök halmozódnak fel. A termesztési területek több mint felén drasztikusan visszaesett vagy teljesen eltűnt az értékesítés. Ez számos közösségben humanitárius válságot váltott ki.
Egy amerikai tisztviselő azt mondta: „Olyan szintű termelést látunk, amiről Pablo Escobar drogbáró álmodni sem mert volna. Ha az ember elmegy a kokaültetvényekre, olyan, mintha egy iowai kukoricaföldön állna: nem látja a végét”. Más szóval, a dílerek nem tudnak annyit vásárolni, amennyit termesztenek és termelnek.
Sok oka van annak, hogy a kolumbiai gazdák miért ülnek a termésen:
- Az amerikai piacon már nem fogyasztanak annyi kokaint
- Az új műtrágyák felgyorsítják a növények növekedését
- A Gustavo Petro elnök vezette kormány igéreteivel ellentétben lazábban kezeli a kokatermesztést.
- Más dél-amerikai országokban – különösen Ecuadorban és Peruban – szintén tömegesen termesztenek kokacserjét.
Ehhez járul még a FARC gerillákkal kötött békemegállapodás. A lázadók a polgárháborújukat kokain eladásából finanszírozták. Miután a FARC 2016-ban letette a fegyvert, a gazdák egyik fő vásárlója összeomlott. A kartellek léptek be, de logisztikai okokból a határhoz közeli laboratóriumokra összpontosították az ellátást. Az ország belsejében a gazdák az árujukkal leragadtak, a csomagok pedig ott maradtak, amíg el nem rohadtak.
