Egy ámokfutó holland Mercedeses a piros lámpán átszáguldva megölte a kereszteződésen szabályosan áthaladó Suzuki sofőrjét. A három holland egy pesti szórakozóhelyen bandázott, majd útnak indult. A sofőr nagy sebességgel áthajtott a Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében a piros lámpánál. Pont telibe kapta a szabályosan haladó Suzukit. A balesetet okozó 20 éves sofőr egyik utasával elszaladt a helyszínről, a vétlen kisautó 47 éves vezetője a kórházban meghalt.
A Mercedest vezetőjét és utasát a BRFK Bűnügy Bevetési Osztálya a fővárosban megtalálta és őrizetbe vette. Az ügyészség kezdeményezte és kezdeményezte letartóztatásukat. Az ütközésről a videót a BRFK a Facebookon tette közzé.
„Remélem hogy a műanyag lakat rajta rohad” – írta posztjában Kriszti. „Holland állampolgár? Majd szépen hazaengedik, mint az ír gyilkost aki két gyermeket és édesanyjukat gázolta halálra Leányfaluban. Sohasem került börtönbe. Ez ellen a rendőrség sajnos nem tehet semmit!” – aggodalmaskodott László.