Július 26-án, péntek reggel rendhagyó időben tartotta meg Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a Kormányinfót. A kezdetek kezdetén kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök holnap Tusványoson fog beszédet mondani. A Telex információi szerint a magyar miniszterelnök a 2030-2040 közötti terveiről fog bővebben mesélni. A Kormányinfó főbb pontjai között szerepelt többek között a kőolajszállítás blokkolása, amivel Gulyás szerint Ukrajna tudatosan zsarolja Magyarországot és Szlovákiát. Elmondása szerint, ha a helyzet nem változik könnyen üzemanyaghiány alakulhat ki Magyarországon.
Gulyás és Vitályos kitért a tegnap előtti ponthirdetésre is, aminek kapcsán kijelentették, hogy akinek hibásan számolták a felvételi pontjait, az mindenképpen forduljon az Oktatási Hivatalhoz. A meghibásodott kórházi klímákra is kitért Gulyás Gergely. Kiemelte, hogy nincs alapvetően olyan hatalmas baj, mint azt a sajtó kifejtette. Valamint azt is aláhúzta külön, hogy más országokban rosszabb a helyzet, így nincs okunk aggodalomra.
Napi 1 millió eurós bírság
Az ATV kérdésére Gyulyás Gergely elmondta, hogy a napi 1 millió eurós bírság, amit kiszabtak hazánkra, az ítélet meghozatalától számítódik. Két opciónk van ennek a törlesztésére. Vagy befizetjük egyben, vagy levonják a nekünk kifizetett támogatásokból. Így a kormánynak alapvetően nincs arra lehetősége, hogy elkerülje a befizetést.
Gulyás kitért arra is, hogy nem lehet tudni, hogy milyen büntetésre számíthatunk a továbbiakban akkor, ha a kormány nem vonja vissza a Szuverenitásvédelmi Hivatalról szóló törvényt. A miniszter elmondta, hogy amennyiben olyan döntés születik, akkor a bírósági ítéletet végehajtják. Ahogyan eddig is mindig, Azonban Gulyás szerint a migráció, illetve a tranzitzónák ügye már más kérdés, mivel eltérően értelmezik azt, hogy mi a végrehajtás módja.
A bevándorlással kapcsolatban arra is kitért, hogy a kormány senkire sem akar senkit rákényszeríteni. Így Ausztriára sem fogják ráengedni a bevándorlókat, ha úgy alakulna a helyzet. A miniszter szerint Magyarország feladata megvédeni az EU határait.
Ezért kell a kínai hitel
Szintén az ATV kérdésére reagálva beszélt Gulyás Gergely a nemrég felvett kínai hitelről is, aminek összege 1 milliárd euró volt. A miniszter a hitelről nem sokat mondott, kiemelte, hogy a Pénzügyminisztérium tud tájékoztatást adni a részletekről. Azt viszont elárulta, hogy az összegből az infrastruktúrát tervezik fejleszteni.
Tovább büntetik a légitársaságokat
Gulyás Gergely kitért a légi közlekedés helyzetére is. Ezen belül a járatkésésekre reagált a miniszter, kiemelve, hogy addig büntetik a légitársaságokat, amíg azok nem lesznek pontosak. Szerinte most profitmaximalizálás folyik, ezért túl feszítettek a menetrendek. Ezen pedig változtatniuk kell a légitársaságoknak. „Az nincs rendben, hogy négy-öt órát, vagy akár egy napot késik a gép.” – mondta.
Családtámogatás
Vitályos Eszter arról beszélt, hogy még soha nem született ilyen kevés gyerek Magyarországon. Azonban szerinte a jelenlegi családtámogatási rendszer nélkül egy győrnyi gyerek hiányozna az országból. Hozzátette, hogy az elmúlt évek válságai is befolyásolták a születésszámokat. Elmondása szerint dolgoznak újabb terveken, azonban ezekről még semmit sem árult el. Azt viszont lehet tudni, hogy újabb családtámogatás nincsen napirenden.