Könyörög a MÁV a fiataloknak, hogy tartsák be a KRESZ-t: három nap alatt két telefont nyomkodó gyereket is halálra gázolt a vonat. Hétfőn Gyálon egy 16 éves kamaszfiú halt meg, aki a labirintkorláttal ellátott vasúti átjáróban sétált át a síneken. Ezért nem hallotta a közeledő vonat dudálását. Idén már 56 baleset történt vasúti átjárókban, amelyek során összesen tizenöten vesztették életüket. A MÁV arra kéri a szülőket és a pedagógusokat, hogy minden lehetséges eszközzel hívják fel a fiatalok figyelmét a vasúti közlekedés veszélyeire. Pénteken pedig egy 14 éves lány szaladt át a tilos jelzés ellenére az érkező vonat előtt. Az ő életét sem lehetett megmenteni – számolt be a vasúttársaság közleményében. A MÁV részvétét fejezi ki a balesetekben elhunyt fiatalok családjainak.
A vasúttársaság idén már sokadik alkalommal hívják fel a figyelmet, hogy a síneken való figyelmetlen átkelés és a szabályok megszegése könnyen halállal végződhet. Vagy súlyos, maradandó sérüléseket okozhat. A MÁV legfontosabb vasútbiztonsági üzeneteit közvetítő balesetmegelőző kisfilmeket az Oktatási Hivatal segít eljuttatni az iskolákba. De a szülők közreműködését is kérik a fiatalok felkészítésében. Veszélyhelyzet esetén a mozdonyvezető azonnal gyorsfékezésbe kezd és hangjelzést ad, ezt követően tehetetlen részese az eseményeknek.
Kedd reggel érkezett a hír: gázolás miatt nem járnak a vonatok Nagykanizsa és Nagyrécse között, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon késésekre kell számítani – közölte a Mávinform a Facebookon. Ez azt jelenti, hogy négy nap alatt három ember halt meg a síneken.
Molnár Péter mozdonyvezető már nyolc alkalommal gázolt, a balesetek oka minden esetben a közlekedők figyelmetlensége volt. Péter elmondta, hogy nem tudnak megállni, a vonat féktávolsága többszáz méter, hirtelen megállítása esélytelen. A mozdonyvezető segélykiáltása egyértelmű, a KRESZ szabályait be kell tartani.