Július elején futótűzként járta be az internetet a videó, amin az látható, hogy egy karateedző arrébb ráncigál egy kisfiút, majd felrúgja a gyereket. A 7 éves fiú, akinek annyi volt a bűne, hogy nem akart mászni egy játékon, megpördült a levegőben és a fejére esett. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére elmondta, hogy a gyanúsított nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatás során. „Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka.” – fogalmazott az ügyész. Hozzátéve, hogy a gyereknek semmilyen fizikai sérülése sem keletkezett.
Ennek ellenére az eset közfelháborodást keltett, és az edzőt a Magyar Karate Szövetség eltiltotta az oktatástól. A. Tibort, az elkövetőt pedig kitiltották a Yakuzák Sportegyesülettől is, valamint megfosztották a díjaitól és a fekete övet sem viselheti tovább. A férfi egyébként pár nappal az eset után, július 17-én az egyesület honlapján közzétett közleményben kért elnézést. „Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek.” – fogalmazott.
A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt. Kiskorú veszélyeztetésével és súlyos testi sértés bűntett kísérletével vádolják. A nyomozást augusztusban zárták le, az elbírálásra és az esetleges vádemelésre szeptember végén kerülhet sor legkorábban.