ACNEWS

Több mint 150 településen kikapcsolták az áramot

Fotó: E.ON
Fotó: E.ON
Az árvíz miatt több helyen, településen is lekapcsolta az áramot az E.ON. A szolgáltató csak addig ad áramot, amíg az nem veszélyes.
Hirdetés
Ad image

Több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki az áramot az E.ON, biztonsági okokra hivatkozva. A cég közleménye szerint az óvintézkedést az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakembereinek az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia, a többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

Az energiacég folyamatosan kapcsolatban áll az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében. Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető. Veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást. Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!