Szekeres Adrien lánya, Emília úgy ment el a Sztárban Sztár leszek! című műsorba, hogy szülei nem tudtak a terveiről. Emília a középdöntőig jutott el, ott esett ki.
A fiatal lány rájött, hogy ez a műsor nem neki való, nem az utánzásban érzi magát otthon, hanem saját dalai előadásában. Édesanyja is így látja, és próbál neki tanácsokat adni.
„Ez a műsor nagyon megerősítette abban, hogy neki a saját útját kell járnia.Nemhogy elkedvtelenítette, hanem begyújtotta a rakétákat nemcsak nála, hanem nálunk is, mert mi nem tudtuk, hogy Emiben ennyi van” – mesélte büszkén Szekeres Adrien a Borsnak.
Adrien elárulta azt is, hogy rengeteg pozitív visszajelzést és biztatást kapnak elképesztő helyekről és szakmabeli emberektől Emília első produkciója után, majd egy kis kulisszatitkot is elmesélt lánya karrierjével kapcsolatban.
„Kettő hét múlva jelenik meg az első dala, ami szakmai körökben is nagyon nagy port kavar. Elment a híre. Komoly támogatást kapunk. Túl vagyunk a fotózáson, most fogatjuk a videóklipet. Ott is nagyon sok mindent ő maga gondol ki. Készül a lemez, ugyanis nem egy dala van, hanem nagyon sok. Az apukája most nem az én dalaimon dolgozik elsősorban” – mondta mosolyogva az énekesnő, aki hozzátette, teljesen elfogult a lányával, de szakmailag is kell néznie.
Csodálatos érzés számára, hogy azt látja, hogy az gyermekében összeáll az, ami az apukája és az anyukája egyben. Sokan megállították őt, hogy adja át lányának, hogy mennyire sajnálják és tovább kellett volna jutnia, ne csüggedjen – írta a napilap.