Vörösmarty Classic Xmas néven nyit novemberben 18-án, pénteken a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, és a Bazilikánál pedig az Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika.
Ahol a szeretet kézen fog – ezzel a szlogennel nyitja meg kapuit immár tizenkettedik alkalommal az Advent Bazilika, amelyet évek óta azzal az eltökélt szándékkal hoznak létre a szervezők, hogy semmihez sem hasonlítható ünnepi atmoszférát teremtve, minőségi időtöltést és különleges gasztronómiai kínálatot nyújtsanak a látogatóknak -írta az adventbazilika.hu.
A Szent István téren rendezett karácsonyi vásár nem csupán a magyar főváros, de az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye is egyben. A népszerű és kedvelt turisztikai célpont két alkalommal, 2019-ben és 2021-ben is elnyerte az „Európa legjobb karácsonyi vására” címet, megelőzve többek között Bécs, Gdansk, Bázel, Prága és Brüsszel hasonló ünnepi rendezvényeit.
Az idei rendezvény területén közel 120 hazai kiállító kap helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatóak. Utóbbiak a közkedvelt, kizárólag kifogástalan alapanyagokból előállított ünnepi-vásári ételek mellett a rendezvény szellemiségének megfelelően számos, csak itt kapható ínyencséget is kínálnak. Így megtalálható lesz számos streetfood és barbeque fogás is, ahogyan a hazai csárda kultúra étkei is – többek között tányérra kerül szarvas pörkölt, eredeti svájci raclette, baránycsülök, de lesz gulyásleves cipóban és 12 óràn át smokerben készült tépett malac és tépett marha hússal készült szendvics is.
Vörösmarty Classic Xmas a hagyományos Vörösmarty téri karácsonyi vásár megújított kiadása, ami november 18-án nyit. Mind látványában, mind minőségében megújul a vásár, lesz számos egyedi program is, az arculat pedig a klasszikus karácsonyi díszítési kultúrát idézi majd. A Váci utca felől érkező ünnepi forgatagot egy gyönyörűen díszített, hatalmas karácsonyfa fogadja, de nem ez lesz a legfigyelemreméltóbb látványosság, hanem a Harisnyaházon díszelgő óriási karácsonyfa-dekoráció, és idén mutatkozik be a Vörösmarty-szobor újszerű takarása is, ami befedve is „láthatóvá teszi” a költő emlékművét. A gyerekek kedvence pedig minden bizonnyal az ingyenesen használható kisvasút lesz – írta a We Love Budapest.