ACNEWS

Halálos beteg a műsorvezető

A televíziós műsorvezető, ameddig csak teheti, dolgozni fog, hogy biztos körülmények között hagyhassa hátra a családját.

Hirdetés
Ad image

A televíziós műsorvezető, ameddig csak teheti, dolgozni fog, hogy biztos körülmények között hagyhassa hátra a családját.

A BBC közkedvelt műsorvezetője, Jonnie Irwin éppen Olaszországban forgatott a stábjával, mikor vezetés közben elhomályosult a látása. Ezek után hamarabb kiderült, hogy nagy a baj.

„Miután visszarepültem a forgatásról, az életemből már csak hat hónap maradt hátra. Haza kellett menjek és meg kellett mondanom a feleségemnek, hogy nagyjából egyedül maradt a kisbabáinkkal. Ez lesújtó volt. Csak annyit tehettem, hogy bocsánatot kértem tőle. Ugyanis felelősnek éreztem magamat” – árulta el Jonnie Irwin, aki azért osztja meg a történetét, hogy arra ösztönözzön mindenkit, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a hétköznapokból.

 

 

A műsorvezető, azt is elmondta a Mirrornak, hogy addig dolgozik ameddig csak tud, hogy amikor elmegy, a családja már kifizetett házban élhessen, és legyen némi félretett pénzük.

„Egy nap ez utol fog érni, de mindent megteszek azért, hogy ezt a napot minél tovább halogassam. Ezzel tartozom Jessnek és a fiainknak. Nem tudom, mennyi időm van még hátra.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!