ACNEWS

A jászberényi karateedzőt börtönbe küldi az ügyész

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Biztos, hogy börtönbe vonul A. Tibor jászberényi karateedző, aki a síró, 7 éves kisfiút felrúgta, majd egy vödör hideg vízzel leöntötte.
Hirdetés
Ad image

Legalább 2 és fél évre börtönbe küldené az ügyészség azt A. Tibor jászeberényi edzőt. Mint az AcNews megírta, a férfi július 11-én a szolnoki kalandparkban felrúgott egy 7 éves kisfiút, majd egy vödör hideg vízzel leöntötte. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség most vádat emelt az 56 éves karateedzővel szemben. De csak abban az esetben áll ez az ajánlat, ha a brutális edző az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról is. Ha ezt nem teszi, akár 8 év szabadságvesztést is kaphat – tudta meg az AcNews.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője lapunknak küldött közleménye szerint az ügyészség  két és fél év börtönt és három év közügyektől eltiltást kért a férfira. Akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésével vádolnak.

A vádirat szerint a fiú A. Tibor rúgása miatt az egyensúlyát elveszítve a levegőbe repült. Majd a fejét a futópályába ütötte, ahonnan kissé visszapattant, végül a bal oldalára esett. Ezután a gyermek sírt, a futópályán fekve maradt, míg az edző ellépett tőle. És azt mondta neki: „Hisztizzél, hisztizzél, ahogy a kislányok szoktak”. Ezt követően az edző  felrántotta a síró gyereket, majd vizet locsolt a kisfiú arcába, miközben azt mondta, hogy „mi van, kislány vagy? Sírjál!

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!