ACNEWS

Csihi-puhi Strasbourgban: Orbán ma még állta a sarat

Orbán Viktor / Fotó: Shutterstock
Orbán Viktor / Fotó: Shutterstock
Orbán Viktor Strasbourgban tartott sajtótájékoztatót kedden. Az incidenssel is tarkított eseményen mintegy előkészítette a terepet a szerdai plenáris EP ülés számára.
Hirdetés
Ad image

A magyar miniszterelnök sajtótájékoztatóját a nemzetközi helyzet elemzésével kezdte – számolt be az index.hu. „Európában és Ukrajnában háború dúl, súlyos konfliktusok vannak a Közel-Keleten és Afrikában, ezeknek érezzük a következményeit, és mindezek az eszkaláció veszélyeivel fenyegetnek” – mondta. Kiemelte továbbá, hogy a migrációs válság 2015 óta nem volt hasonlóan súlyos, mint most.

Agónia, vagy változás áll az EU előtt?

Összefoglalóját ekkor zavarta meg a kötcsei pikniken már botrányt okozó Gyekicki Márton, a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének tagja, érdi önkormányzati képviselő. A miniszterelnököt hazaárulónak nevező politikust leteperték a teremőrök, majd kivezették a sajtótájékoztató helyszínéről. Orbán Viktor ezt követően Mario Draghinak, az Európai Központi Bank korábbi elnökének baljóslatú jelentésére utalt. Kijelentette, hogy „Európára lassú agónia vár”, ha nem kezdődnek változások a versenyképesség terén. Kifejtette, hogy a magyar elnökség az új kihívások katalizátora kíván lenni, majd részletezte a fenyegető körülményeket. Az amerikai és a kínai fejlődés ütemét, az európai kutatás-fejlesztés forráshiányát, valamint a romló demográfiai adatokat.

A migráció közös ügyünk

A miniszterelnök a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a magyar javaslat szorgalmazza az unió határvédelmének megerősítését, amihez támogatás szükséges. Emlékeztetett rá, hogy 2015 óta hangoztatja, a migrációt megállítani csak a külső hotspotokkal lehet. „Aki be akar jönni az unióba, meg kell állnia a határnál, majd kérelmét elbírálják, de amíg ezt nem teszik meg, addig nem lehet beengedni”. Orbán Viktor hozzátette, csak mi magunk dönthetjük el, hogy kinek adjuk meg az engedélyt, hogy belépjen az unióba. Migráció kérdésében csak a közös, schengeni megoldás jöhet szóba, mert a tagállamok egyedül erre nem képesek.

Ukrán háború

Egy ukrán újságíró kérdésére válaszolva azt mondta, abszurd a felvetés, hogy Magyarország nem harcolna, ha Oroszország megtámadná. Moszkva sosem támadna egy NATO-tagállamra, hiszen még Ukrajnát sem tudja legyőzni. Hangsúlyozta, hogy Magyarország humanitárius segítséget nyújt Kijevnek, de a magyar álláspont szerint a tűzszünetre kell összpontosítani. Tévesnek nyilvánította Ukrajna és az Európai Unió stratégiáját, szerinte a háborút Oroszország ellenében nem lehet megnyerni. Újra kell nyitni tehát a kommunikációs csatornákat, tárgyalások útján kell rendezni a konfliktust.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!