A következő európai uniós fejlesztési ciklusban 750 milliárd forint forrás fordítható az élelmiszeriparra, ami jelentős növekedés az előző ciklus 463 milliárd forintos összegéhez képest – mondta Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára szerdán Siófokon, az Agrárszektor 2022 konferencián, az élelmiszeripari árak alakulásáról szóló kerekasztal beszélgetésen.
„Mindenképpen szeretnénk a digitalizáció és a modernizáció felé terelni a beruházókat, ezzel megállítva az élelmiszerek további drágulását” – fogalmazott a tárca élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: a cél az, hogy jó minőségű magyar termékek jussanak a magyar családok asztalára, megfizethető áron, amiben támogatásokkal tudnak a leginkább segíteni.
Megjegyezte, hogy ezen a területen nehéz kérdés az árstop fenntartása. A kormány a jövő héten vizsgálja felül, hogy jövőre folytassa-e ezt a fajta támogatást – jelezte.
Nobilis Márton kitért arra is, hogy a gazdasági és a politikai szándék nem egységes ebben a kérdésben. Az előbbi oldal véleménye szerint nem tarthatóak az árstopok, a politikai érvek pedig amellett szólnak, hogy a legnehezebb helyzetben lévő réteg számára is biztosított legyen a megfizethető élelmiszer a jelenlegi inflációs körülmények között.
Az államtitkár hangsúlyozta, a szabályozás kidolgozásában fontos szempont a feldolgozók védelme is. „Nem engedhetjük meg, hogy kiszoruljanak a piacról a magyar, jóminőségű termékeket gyártók” – jelentette ki.
Kiemelte: meg kell őrizni a versenyképességüket az új piaci körülmények között is, hiszen ha alulmaradnak a külföldi gyártókkal szemben, nagyon nehéz lesz visszahozni azt az értéket, amit az elmúlt 12 évben a szektor fejlesztésére fordítottak. „A cél, hogy ezt a 750 milliárd forintot, ami rendelkezésünkre áll a következő években, tényleg úgy tudjuk elkölteni, hogy ezzel letegyük a következő 20-30 év külpiacon is versenyképes élelmiszeriparának az alapját” – fogalmazott az államtitkár.
A kerekasztalbeszélgetésen, amelyben termelők és kereskedők képviselői is részt vettek, elhangzott, hogy az árstopnak más, főként húsipari termékekre kiható, ártorzító hatása van.
Elhangzott az is, hogy az ágazat szereplői között javult az együttműködés, ebben tovább kellene lépni az agrártárca szerepvállalásával, közös fórumok szervezésével. (MTI)