Munkavállalás miatt utazott a magyar menyasszonyával Bulgáriába a holland férfi. Most se munkája, se menyasszonya, viszont súlyos börtönévek várnak rá.
Csak fél nap kellett a nyomozóknak, hogy bilincsbe verjék a 34 éves holland vőlegényt, aki a frászt hozta a magyar menyasszonyára. Az egész azzal kezdődött, hogy a szerelmespár Bulgáriába indult, útközben megszálltak Békéscsabán. Este felkerestek egy sörözőt, azonban a vőlegény úgy berúgott, hogy kidobták az ivóból.
Onnan taxival indultak a szállodába. Útközben összevesztek, a férfi elővette a bicskáját és ordítva fenyegette a rémült lányt: „Elvágom a torkod! Tíz részre váglak szét”. Majd menetközben kinyitotta a kocsi ajtaját, hogy a lány azonnal szálljon ki. Nem szállt ki. Ezért a vőlegény megütötte a menyasszonyát, akit a taxis menekített ki a kocsiból.
Ezt követően az őrjöngő férfi bicskával a kezében kergette az autó körül a nőt, akit közben megszúrt a nyakán és a mellkasán is. Az esetnek több tanúja volt, ők riasztották a rendőrséget, másnap elfogták a támadót. A férfi jelenleg emberölési kísérlet gyanúja miatt letartóztatásban van.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, az iratokat továbbította az ügyészségnek – adta hírül a police.hu.