ACNEWS

9 ezer tonna arany várja a Börzsönyben, hogy kibányásszák

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A próbafúrások megtörténtek, az eredmény biztató, az első arany- és ezüstrudak 6-7 év múlva hagyhatják el az öntödét.
Hirdetés
Ad image

A NASA előzetes Georadar és Geoszkenner becslése alapján a Börzsöny hegységben Nagybörzsöny, Márianosztra és Kóspallag határában, Nagyirtás és a Rózsahegy területén 2100 méter mélységig összesen 9 ezer tonna arany és 9 ezer tonna ezüst lapul. Ennek értéke 720 milliárd euró lehet. Az arany kitermelését végző céget már bejegyezték, hamarosan megkezdődhet az arany kitermelése. Eddig három mélyfúrást végeztek – írta a promotions. Az eredmények pedig azt bizonyítják, hogy 12 négyzetkilométernyi földterület alatt, nagyjából 100 méteres mélységben 1000 tonna arany és 1000 tonna ezüst várja a bányászati céget, amely a következő 12 évben ki is termelheti azt. 

9,99 százalékos aranyrúd megy a tőzsdére

A Börzsöny Aranybánya Koncessziós Bányatársaság Zrt. nem használ majd a régi módszereknél megszokott, mérgező ciánt az arany kitermeléséhez. A bányászat során a nemesfém tartalmú kőzeteket egy föld alatti üzemben, Nagyirtáspusztán robottechnikával 1-1,5 mm szemcseméretre törik össze. És ipari szállítószalagon kerül az anyag a márianosztrai feldolgozó üzembe.

A szintén földbe süllyesztett aranymosóban választják szét az aranyat és az ezüstöt a földtől, ezután kerül az öntödébe, ahol 99,99 százalékos tisztaságú minőségben lesz késztermék. Utána megy az aranytőzsdére. A tervek szerint, a hatósági engedélyezés függvényében, az első arany és ezüst rúd 6-7 év múlva hagyhatja el az öntödét.

Trianon szinte minden bányát elvett

Mint ismert, a 19. és 20. században a hazai arany- és ezüstbányászat fokozatosan csökkent. Ugyanis a könnyen hozzáférhető lelőhelyek kimerültek, és az ipari forradalom újabb nemesfém forrásokkal ellátott területeket tárt fel a világ más részein. Magyarország területén a bányászat egyre inkább háttérbe szorult, és a 20. század végére szinte teljesen megszűnt. A trianoni békeszerződés miatt elveszítettük a történelmileg fontos bányavidékek nagy részét, azóta már csak elvétve találhatóak kisebb jelentőségű magyar bányák. Ez most megváltozik, ha a Börzsönyben található arany kitermelése megkezdődik.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés