ACNEWS

A gazdi hangja akaratlanul is stresszelheti a kutyát

Fotó: Illusztráció/Unsplash/Jason Murphy
Fotó: Illusztráció/Unsplash/Jason Murphy
A kutyák hangulatát megannyi tényező befolyásolja. Egyúttal azzal is számolnunk kell, hogy az őket érő stresszt mi magunk okozzuk.
Hirdetés
Ad image

Régóta lehet tudni, hogy a stressz az emberek egészségére komoly hatást gyakorol. Azonban arra kevesen gondolnak, hogy ez az állítás az állatok esetében is igaz lehet. Rengeteg dolog válthat ki a kutyánkban ilyen reakciót, amit mindenképpen érdemes kezelni. De az is előfordulhat, hogy a stresszfaktor épp mi magunk vagyunk.

Az ELTE 2024-es tanulmánya arra kereste a választ, hogy milyen hatással vannak az emberek érzelmi reakciói a kutyákéra. A kutatásból kiderült, hogy mind a pozitív, mind a negatív érzelmi hangok felkeltik az érdeklődésüket. Az Én Kutyám beszámolója szerint megfigyelhető, hogy az ebek a stressz jeleit mutatják, amikor emberi sírást vagy egyéb negatív érzelemhez kötődő hangokat hallanak, mint az ingerültség például. Ez arra utal, hogy képesek átvenni az ember érzelmi állapotát.

Az emberi szorongásos hangokra, mint a sírásra vagy az ideges, hangos beszédre, a kutyák egyfajta magasabb intenzitású izgalmi állapotba kerülnek, negatív érzelmeket mutatnak, stresszessé válnak. Tehát elmondhatjuk, hogy akármennyire is távol álljon tőlünk, de mi magunk is stresszforrásokká válhatunk kis barátaink szemében.

Mi okozhat még stresszt?

Itt nem kell nagy dolgokra gondolnunk. Stresszessé válhatnak attól, hogy unatkoznak, frusztráltak, félnek vagy szoronganak valamitől. A napi rutin megváltozása, kevesebb testmozgás vagy valamely családtag hiánya vagy akár elvesztése is problémát okozhat.

Mit tehetünk ilyen esetekben?

A legfontosabb az első lépés: fel kell ismernünk, hogy mi a baj forrása. Ha már tudjuk, mit keresünk többet tudunk tenni annak érdekében, hogy szőrös barátunk jól érezze magát. Egyszóval sok-sok kísérletezés után megtalálhatjuk a technikát, amivel elterelhetjük a figyelmét a problémáról. Hasonlóan, mint a tűzijátékokkor, vagy egy szirénázó autó mellett.

A stressz jelei a következők lehetnek:

  • ásítás (hacsak nem fáradt),
  • zihálás legörbült nyelvvel,
  • előre-hátra lépegetés, hátrahajtott fülek,
  • kitágult pupillák,
  • vöröses a szemek környéke,
  • látható a szemfehérje (bálnaszem),
  • étvágytalanság,
  • farkukat a lábuk közé húzzák,
  • lekuporodnak,
  • hasmenés vagy fokozott székletürítés,
  • remegés vagy reszketés is (ha nem fázik vagy izgatott).

Fontos megjegyezni azonban, hogy a fenti listából egyes jelek másra is utalhatnak. A gyakori ásítás, a vöröses szemkörnyék akár egészségügyi problémára is utalhat, ahogy az étvágytalanság is.

A helyzet felismerése után legyünk türelemmel kedvencünk felé. Próbáljunk meg feladatokat adni neki (ültetés, fektetés, közben jutalmazzuk) és ha megoldható, tartsuk távol a zavaró tényezőtől. Jó lehet, ha kialakítunk neki egy kis búvóhelyet, ahol a vihar elől el tud menekülni. A legfontosabb az, hogy semmilyen körülmények között se büntessük, pláne, ha védekező magatartást mutat. Ha abba is hagyja a morgást, ugatást, lehet, hogy a harapás lenne a következő, amit tesz. Éppen ezért maradjunk mindig higgadtak, beszéljünk nyugodtan és ugyanúgy, ahogy embertársainkhoz, feléjük is forduljunk türelemmel az adott szituációban. Illetve ne kezdjük el adni alá a lovat. Egy vihar esetében, ha félünk is ne mutassuk neki, hiszen akkor nem fog tudni megnyugodni.

Ha a kutyánk az agresszió jeleit mutatja és a fenti módszerek egyike se vált be, akkor mindenképpen keressünk fel egy szakembert.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés