ACNEWS

Világelső: szemöldökön keresztül húzta ki a sebész az agydaganatot

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Új, csoda módszerrel távolítható el az agydaganat. A műtét után mindössze egy kis heg és bevérzés marad.
Hirdetés
Ad image

Anastasios Giamouriadis idegsebész eddig soha nem látott csodát hajtott végre egy műtét során. Egy már meglévő technikát átalakítva egy alma nagyságú tumort szedett ki páciense agyából. Úgy, hogy a műtét után mindössze a szemöldök fölött egy kis heg és egy monokli maradt. A műtét mindössze 3 órán át tart és sokan akár már 24 órával később visszatérhetnek a munkába. „Ezzel a technikával a betegek szinte azonnal felébredhetnek, és a műtétet követő napon haza is mehetnek. Ahol tudjuk, hogy a betegek gyorsabban és jobban épülnek fel.” – mondta az idegsebész.

Régi módszer új köntösben

Az agy elülső részén lévő daganatok kezeléséhez általában szükséges, hogy a sebészek eltávolítsák a koponya nagyrészét. Felfedve ezzel az agy egészséges részeit is. A technika, amivel Giamouriadis most megműtötte a páciensét nem újkeletű. A SkyNews-nak elmondta, hogy annyi történt, hogy módosított egy már bevett technikát, aminek segítségével több helyet kapott a szemöldökön keresztül. Így lehetővé vált, hogy a nagyon nagy daganatokat is el tudják távolítani.

„Ez a technika óriási változás, sokkal kevésbé invazív. Hagyományosan az emberek teljes homlokán hegek maradnának, ez azonban ezzel a módszerrel elkerülhető. Korábban kraniotómiát kellett végezni, hogy teljes hozzáférést kapjunk. Ez nagyon sok időt vesz igénybe. Önmagában a tumorig való eljutás legalább három óra, összességében 8-10 órás egy ilyen műtét.” – mondta az orvos. Utalva arra, hogy az új módszer mindössze 3 órás. Ráadásul a felépülés is sokkal gyorsabb.

Ég és föld a különbség

A kraniotómia utáni felépülés kemény volt. Szepszist kaptam és több héten keresztül betegeskedtem. Ráadásul, ez a műtét meg se oldotta a problémámat.” – kezdett bele a visszaemlékezésbe a 75 éves Doreen Adams, akit először kraniotómiával, azaz a koponyája eltávolításával műtötték meg. Másodszorra azonban Giamouriadis módszerét alkalmazták rajta. „A felépülésem sokkal, sokkal gyorsabb volt. Két nappal később kikerültem a kórházból és szinte azonnal visszatérhettem a normális kerékvágásba.” – fogalmazott.

Az idegsebész az új technikát 48 betegnél alkalmazta. Arról nincs tudomása se neki, se csapatának, hogy a világon bárhol máshol is alkalmaznák a módszert.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés