ACNEWS

Meghozták az ítéletet a Bora Bora-ügyben

Nyolc évvel a vádemelés után ma kihirdették az ítéletet Bora Bora-ügyként ismertté vált büntetőügyben.

Hirdetés
Ad image

Nyolc évvel a vádemelés után ma kihirdették az ítéletet Bora Bora-ügyként ismertté vált büntetőügyben.

Nyíri-Kovács Patrícia drámai történetéről korábban rengeteg cikk született, még közismert emberek és politikusok is felszólaltak az érdekében. A vádirat lényege szerint a francia állampolgárságú vádlott és a magyar állampolgárságú sértett 2008 júniusában kötött házasságot, majd egy évvel később közös gyermekük született. Házasságuk azonban ezt követően megromlott, a férfi 2009 áprilisa és 2011 novembere között rendszeresen – több esetben kiskorú gyermekük előtt – bántalmazta a sértettet. A vád szerint 2011 őszén a férfi tudomást szerzett arról, hogy a nő a válást fontolgatja, ezért azzal az indokkal, hogy tegyenek kísérletet házasságuk rendbehozatalára, meggyőzte feleségét, hogy utazzanak pár hónapra Bora Borára. A férfi azonban itt is tovább bántalmazta – írja a Blikk.

Annak érdekében, hogy a nő ne hagyja el, a férfi jogtalanul elvette és elrejtette Patrícia és közös gyermekük magyar útlevelét, ezáltal megakadályozta abban is, hogy Francia Polinézia területét elhagyja, tartózkodási helyét szabadon megválassza, illetve ezzel személyi szabadságától is megfosztotta. Miután a lelki és testi bántalmazások tovább folytatódtak, ezért a nő a válási szándékával nem hagyott fel. Ekkor a vádlott elhatározta, hogy a bontópert 2012 áprilisában maga indítja meg Bora Borán, és ezzel elérte azt, hogy – az útlevelek elvételéből adódó hosszabb ott tartózkodásra hivatkozva – a házasság felbontása és a gyermekelhelyezés kérdésében is külföldön induljon bírósági eljárás.

A vádlott a gyermek előtti bántalmazásokon túl – a vád szerint – a kiskorú identitása elleni folyamatos és módszeres támadásaival gyermeke erkölcsi és érzelmi fejlődését is veszélyeztette. A kerületi ügyészség a férfit más bűncselekmények – egyebek mellett kiskorú veszélyeztetése – mellett jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolta, amely bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

A mai tárgyalás ítélethirdetéssel kezdődött, amelyben a bíró minden vád alól felmentette a vádlottat. Nyíri-Kovács Patrícia és az új családja, valamint a volt férje is jelenleg Tahitin él, a tárgyalásra csak a nő édesapja látogatott el.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!