A honvédelmi miniszter szerint arra lenne szükség, hogy minél több fiatal vállalja a kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó katonai pályát.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni laktanyájában kedden úgy fogalmazott: „azt szeretném, ha minél több fiatal vállalná a stabil, kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó katonai pályát”.
A miniszter erről a laktanyába látogató nyírteleki Kedvesház 23 diákja és kísérőik előtt beszélt.
A fiatalok, akik intézményük pályaorientációs szervezésében vettek részt a laktanyalátogatáson, haditechnikai eszközökkel is megismerkedhettek, némelyiket ki is próbálhatták.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, a fiataloknak tartott bemutató a honvédség fontos kezdeményezése, mivel a katonai eszközök megismerése nagy élményt is jelent a gyerekeknek, és az ilyen alkalmak nem utolsósorban a hazafias nevelést is szolgálják.
A miniszter méltatta a lövészdandár katonáit, akik – mint mondta – részt vesznek a déli határra nehezedő migrációs nyomás elhárításában, idén februártól pedig a keleti határ védelmében is.
A Szabolcs Szatmár megyei Nyírteleken a kilencvenes évek óta tart az a pedagógiai program, amely a település külterületéről kollégiumi rendszerben zárkóztatja fel a nehéz családi körülmények között élő gyerekeket. (MTI)