ACNEWS

Gyógycipőkkel csaló, ortopéd orvost tartóztattak le

Közel félezer ortopéd cipőt írt fel ellenszolgáltatásért cserébe a budapesti ortopéd orvos.

Hirdetés
Ad image

Közel félezer ortopéd cipőt írt fel ellenszolgáltatásért cserébe a budapesti ortopéd orvos. 

2022. december 19-én egy újabb ortopéd orvost fogtak el. Az orvos a gyógycipőket gyártó cégektől kapott ellenszolgáltatásért cserébe közel két éve összesen 454 társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyászati készítményt írt fel vényre. A november 8-án elfogott, és azóta letartóztatásban lévő üzletkötő az általa képviselt gyógyászati eszközgyártó cég vezetőinek tudtával, akik szintén letartóztatásban vannak, arra ösztönözte az orvost, hogy olyan gyógyászati segédeszközöket írjon fel, amelyekre a legmagasabb összegű támogatás igényelhető vissza. Ezeket az erősen deformált lábra készülő cipőket a legtöbb esetben egy lábra szokták felírni, majd elkészíteni, hiszen a betegeknek legtöbbször csak az egyik lába sérült.

A gyanúsított azonban legtöbbször párban írta fel a gyógycipőket a nagyobb haszon reményében. Az orvosi vényeken szereplő betegek – mivel orvossal nem találkoztak – tisztában sem voltak azzal, hogy a kapott lábbelik gyógyászati segédeszközök. Akadt több olyan paciens is, akinek adataival egymás után többször is visszaéltek.

Az orvos által kiállított vényre való hivatkozással a gyártó cipőnként átlagban 50 000 forintos támogatási összeget igényelt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), amely ezen dokumentumok alapján összesen több mint 22 millió forintot utalt ki a cégnek.     

A nyomozók az orvost bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint többrendbeli személyes adattal visszaéléssel és magánokirat felhasználásával gyanúsították meg.

Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd a Nógrád Megyei Főügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

A most elfogott orvossal együtt az ügyben már 7 gyanúsított – 3 orvos, 3 cégvezető és egy üzletkötő – letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság – tette közzé a police.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!