ACNEWS

Szivárgott az üzemanyag, Budapesten landolt a bukaresti járat

Kényszerleszállást hajtott végre Budapesten a Ryanair Brüsszelből Bukarestbe tartó, tegnap esti gépe.

Hirdetés
Ad image

Kényszerleszállást hajtott végre Budapesten a Ryanair Brüsszelből Bukarestbe tartó, tegnap esti gépe.

Kedd este 6 óra körül derült ki a magyar légtérben, hogy szökik az üzemanyag a Bukarestbe tartó Boeing 737-800-as utasszállító gépből, melynek fedélzetén 176 utas és 9 fős személyzet tartózkodott –  adta hírül az Airportal Facebook oldalán.

Ezt követően a repülő 40 percig körözött a levegőben, hogy elfogyjon az üzemanyag, majd 7 óra előtt leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren. A földön már a mentők és a tűzoltóság várta a meghibásodott gépet, amit a szakemberek alaposan átvizsgáltak.

A kapitány a műszaki hibával indokolta az út megszakítását az utasoknak, akiket leszállították a fedélzetről. Azóta egy másik járattal még tegnap este – két órás késéssel megérkeztek Bukarestbe – adta hírül az index.

A Budflyer úgy tudja, az elsődleges jelentések szerint nem találtak szivárgást, a gép jelenleg is a ferihegyi leszállópályán parkol. Azonban a protokoll szerint hamarosan megérkeznek a szerelők ellenőrzik és kijavítják a hibát.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés