ACNEWS

Vérlázító közöny áldozata lett a kislány és az édesanyja

Elfordultak a földre zuhant édesanya láttán a járókelők.

Hirdetés
Ad image

Elfordultak a földre zuhant édesanya láttán a járókelők.

A kilencéves Lexi Leanne és édesanyja az angliai Manchesterben sétált hazafelé, amikor egy benzinkút mellett a nő váratlanul rohamot kapott és a földre zuhant. A kislány kétségbeesve kiabált segítségért, de a járókelők, de még a benzinkutasok is inkább elfordították a fejüket. Utóbbiak arra hivatkoztak, hogy nem érnek rá segíteni.

Lexi  5 felnőttől kért segítséget, de mind nemmel válaszolt. Ezután a gyerek hívta az édesapját, aki autóba ugrott, és útközben azt tanácsolta neki, hogy újra kérjen segítséget. De a gyereknek azonban ismét csalódnia kellett.

Tizenöt perc telt el, mire a férfi a helyszínre ért, a kislány még mindig egyedül sírdogált az édesanyja mellett. Végül az egyik benzinkutas megszánta és segített a férj autójába emelni a nőt. Amúgy az asszony fél éve szenved a rejtélyes rohamoktól, az orvosai sem tudják a kiváltó okát.

„Sajnálom Lexit, mert határozott volt és segíteni próbált. Megsérült a keze, amikor a fejemet védte, amikor az a földre zuhant. Szerencsére túltette magát a történteken, de szomorú, hogy ilyen sokáig egyedül maradt ezzel a dologgal – idézte az édesanya DailyRecordnak mondott szavait a Bors.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!