ACNEWS

Eddig ingyen kaptuk, most már fizetni kell ezért is

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Megszűntetné a társadalombiztosítási, illetve az európai egészségbiztosítási kártya ingyenes kiadását a Belügyminisztérium tervezete.
Hirdetés
Ad image

Új rendeletet bocsátott társadalmi egyeztetésre a Belügyminisztérium. Ezalapján megszüntetnék a taj, valamint az európai egészségbiztosítási kártya ingyenes kiadását. A Portfolio beszámolója szerint az intézkedés célja, hogy a 2025-ös költségvetés előkészítése során „megalapozzák az állami igazgatás egyes szegmenseinek pénzügyi fenntarthatóságát”.

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a jövőben 4000 forintért lesz igényelhető a taj- és az EU-s egészségbiztosítási kártya is. Ez azért érdekes, mert míg előbbinek nincs lejárati dátuma, utóbbi mindössze 10 éven keresztül érvényes. Igaz, ezt nem kötelező kiváltani.  

Az áremelést a költségvetés bevételi oldalának megerősítésével indokolták. Ám a hatásvizsgálat szerint valójában semmilyen hatása nem lesz a költségvetésre.

A tervezetben egyéb változásokat is eszközöltek. Azok számára, akik gyógyszerrendeléshez szükséges számítógépes program minősítését kérelmezik, a díj 252 100 forintra emelkedik, szemben a korábbi 200 000 forintos összeggel. A gyógyászati célú tevékenységi engedélyek kiadása, megújítása, valamint módosítása is drágább lesz. Az első kiadás vagy megújítás 400 000 forintba kerül majd, míg a módosítás díja 80 000 forint lehet.

Ezek a díjemelések különösen azokat érinthetik, akik gyógyászati tevékenységet szeretnének kezdeni vagy már meglévő engedélyeiket kívánják módosítani. A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba való befogadása terén is jelentős változások várhatók. A díjak az eljárás típusától függően emelkednek. Egyszerűsített eljárásrend esetén a gyógyszerek támogatásba való befogadásáért 400 000 forintot kell majd fizetni. Normál eljárásrendben ez az összeg 2 000 000 forintra rúg, míg tápszerek és egyéb, szabványosított gyógyszerek esetében az egyszerűsített eljárás díja 40 000 forint – olvasható a lapon.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!