Benny Blanco és Selena Gomez 2023 júliusában kezdett el randizni és most, alig másfél évvel később a kapcsolatuk új szintre lépett. A zenei producer ugyanis egy hatalmas, marquise-stílusú gyémántgyűrűvel kérte meg szerelme kezét, feltehetőleg egy meghitt piknikezés közepette. Ami után Taco Bell ételekkel ünnepeltek.
„Az örökkévalóság most kezdődik” – írja az énekesnő a képek alatt. A TMZ egyébként arra is rámutatott, hogy a rajongók számára a hír nem érkezett váratlanul. Az elmúlt hónapokban Gomez több célzást is elhintett. Volt, hogy a gyűrűsujját egy szív alakú emojival takarta ki, megint máskor egy aranygyűrűt viselt ugyanazon a kezén. Az ilyen mozzanatok pedig beindították a rajongók fantáziáját, azonban a pár nem kommentálta a feltételezéseket. Egészen eddig a pillanatig.
Blanco és Selena bár hivatalosan csak 2023 júliusa óta vannak együtt, a két zenész azonban már régóta ismeri egymást. Már Selena zenei karrierjének kezdetén is találkoztak, sőt együtt dolgoztak az I Can’t Get Enough című számán.