Rühfertőzés miatt vezettek be rendkívüli intézkedéseket a dunaföldvári Gondviselés Háza Napsugár Idősek Otthonában – számolt be a magyarnarancs.hu. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott intézményben több idős, demens beteg is megfertőződött. Az információk szerint a rühös megbetegedést több ápoló is elkaphatta. A forrás megkereste a Tolna vármegyei tisztifőorvost az ügyben, aki ezt követően vizsgálatot kezdeményezett. A kormányhivatal tájékoztatása szerint az esetek kivizsgálása jelenleg is tart, részletes tájékoztatást későbbre ígértek.
A járványos méreteket öltő fertőzés november végén, december elején tört ki az idősek otthonában. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által január 2-án kiadott közlemény szerint a rühfertőzést december 18-án észlelték a dolgozók, akkor az intézményben tartózkodó 92 lakóból 5 főt nyilvánítottak fertőzöttnek. A betegek két lakószobában laktak, ezekben a helyiségekben a ruházatot, az ágyneműket és a matracokat is fertőtlenítették, illetve gőztisztítóval kezelték. Azóta nem tapasztaltak visszafertőzést és egy dolgozónál sem mutatták ki a kórt. Leszögezték továbbá, hogy a betegség az otthonba kívülről érkezhetett.
Az intézményt ismerő egyik forrás ezzel szemben arról számolt be, hogy már november közepén megjelent a rüh, több ápoló is megfertőződött, illetve visszafertőződésekre is sor került. Az egyik demens ápoltat betegsége miatt családja nem is merte hazavinni, hogy körükben karácsonyozhasson. Kiderült az is, hogy az idősek otthonában összegyűlt szennyest 30 fokon mossák ki, amely ugyan megfelelő az átlagos szennyeződések eltávolításához, ám a rühfertőzés ellen hatástalan.
Az idősek otthona egy négyszintes épületben működik Dunaföldváron, amely az egykori orosz katonai laktanya területén áll. Az intézmény működtetését a helyi önkormányzattól 2022-ben tíz évre vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.