A NATO magas rangú képviselője ma hivatalosan is megerősítette, hogy az oroszok merényletet terveztek Armin Papperger, a német Rheinmetall fegyveripari konszern vezetője ellen. A merénylet csupán azért hiúsulhatott meg, mert az amerikai és a német titkosszolgálat még időben megindította összehangolt akcióját – tudósított a politico.eu. A hivatalos közleményből kiderült, hogy nem csupán Papperger került célkeresztbe, rajta kívül egyéb, a védelmi iparban érintett üzletember kivégzését is eltervezték az orosz titkosszolgálatok.
Ugyan 2024 nyarán a világsajtóban már felreppentek a hírek arról, hogy a Rheinmetall vezetője életveszélyben volt, a NATO csak ma erősítette meg az értesülést hivatalosan. James Appathurai, a NATO főtitkárának helyettese keddi tájékoztatóján elmondta, hogy Oroszország jelenleg is komoly toborzómunkát folytat. Céljuk elsősorban bűnözői körök, illetve könnyen befolyásolható fiatalok összegyűjtése és kiképzése a hasonló merényletekre. A gyilkos akcióktól azt várják, hogy nyugtalanságot és bizalmatlanságot keltsenek velük mind Ukrajnában, mind az Ukrajnát támogató európai országokban.
Appathurai kijelentette, hogy Európának fel kell adnia álláspontját, mert szerinte jelenleg az egyre forróbb vízben ülő békára hasonlít a hozzállásunk. Ezzel összefüggésben emlékeztetett Mark Rutte NATO-főtikár szavaira, aki szerint „át kell térnünk a háborús gondolkodásmódra”. Megerősítette továbbá, hogy azért is szükséges a háborús mentalitás mert minden NATO-tagállam ellen folyamatos és destabilizáló tevékenységek folynak, amelyek akár a szabotázsig terjedhetnek.