Jakupcsek nem beszélt a Ridikül műsorvezetői székében őt követő Dióssy Klárival, de most durván üzent neki: soha nem ült be és nem is ülne be a kollégák székébe, és ezt a kollégáitól is elvárja. Mint ismert, a legendás műsorvezető vitte sikerre az állami tévében a Ridikül című műsort, majd őt 2016-ban Dióssy Klári követte. Aki nyolc év után idén januárban furcsa körülmények között távozott a televíziótól is. Most kiderült, hogy Jakupcsekben mély sebet ejtett akkor az utódja érkezése. Erről a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez címmel szerda estétől hallható Kadarkai Endre podcastjának második részében mesélt. A riporter ezúttal Jakupcsek Gabriellával beszélget többek között a női versengésről. És arról, hogyan érdemes régóta húzódó feszültségeket kezelni, vagy mennyire tud mérgező lenni a szakmán belüli irigység.
„Őt meg lehet alázni, engem nem”
A beszélgetés egy pontján Dióssy Klári neve is szóba kerül. A két műsorvezető soha nem beszélte meg egymással a konfliktust. „Ha a liftnél találkoznánk, megölelném. Mert hát sajnáltam, hogy beült a helyemre, és aztán is többször sajnáltam, mert tudtam, mennyire vergődik is abban, és mennyire prés alatt van. Pont olyanban, amibe én is voltam akkor. Tudtam, hogy vele ugyanazok történnek, csak őt meg lehetett alázni, engem meg nem. Ezért inkább az van bennem, hogy őt bezsarolták, és be is fogják” – hallható a műsor előzeteséből, amit az RTL Reggelijében játszottak le.
Nem ült Friderikusz székébe
Jakupcsek állítja, soha nem ült be és nem is ülne be bizonyos kollégák székébe. Ezt a gesztust pedig a kollégáitól is elvárja. „Volt olyan kolléganőm, akit felkértek, hogy üljön be a székembe – idézte Jakupcseket a Story magazin. És én külföldön voltam, de azonnal vette a telefont, és felhívott, hogy képzeld el, most voltam bent, hogy üljek be, de nem fogok. Novodomszky Évának hívják. Ez abszolút megtörtént. És én is volt, hogy visszamondtam műsort: be kellett volna a Friderikusz helyett ülnöm valamibe, amikor ő felállt, megsértődött, és otthagyta az egészet. A műsor ment volna tovább. De nem ültem be helyette, több okból. Vagy nem ülök be a Bochkor helyett sem egy olyan műsorba, amiről tudom, hogy az az ő nevéhez, karakteréhez kötődik. Szerintem ezek nagyon korrekt dolgok, én ezt elvárom velem kapcsolatban is, mert én is megteszem mással kapcsolatban, főleg, ha markáns személyiségről volt szó.”