Borzalmas esetről adott ki közleményt a pakisztáni rendőrség. Agyonlőttek egy kislányt egy olyan családban, amelynek tagjai nemrégiben tértek haza Pakisztánba az Egyesült Államokból. Kiderült, hogy a 15 éves lányt a saját édesapja gyilkolta meg, valószínűleg konzervatív, muszlim családjának nyomására – tudósított a reuters.com. A gyanúsított szerdán megtört és beismerte az addig tagadott gyilkosságot. Elmondta azt is, hogy lányának TikTok videók miatt kellett meghalnia.
Dühös rokonok
A gyilkosság kedden történt Quetta városban. A tettes, Anwar ul-Haq először azt állította a rendőröknek, hogy lányával ismeretlen fegyveres támadók végeztek. Később aztán mindent bevallott. Kiderült, hogy 15 éves lánya már az Egyesült Államokban született és nagyon nehezen illeszkedett be Pakisztánban, ahová egyébként akarata ellenére kellett költöznie. Apja ugyan 25 évig tartózkodott Amerikában és állampolgárságot is szerzett ott, ám erősen befolyásolták pakisztáni rokonai. A család rosszallással figyelte lánya nyugati stílusú viselkedését, öltözködését és életmódját. A rokonok rengeteg kritikát zúdítottak az apára, leginkább azt kifogásolták, hogy a kislány szabadon eljárkál, hogy barátaival, ismerőseivel találkozzon és videókat tesz közzé a TikTokon.
Betiltani, korlátozni
A gyanúsított elmondta a rendőröknek, hogy tinédzser lánya már az Egyesült Államokban is rendszeresen használta a TikTokot. A férfi szerint gyakran tett közzé kifogásolható tartalmakat a közösségi oldalon, e szokásával pedig Pakisztánba költözésük után sem volt hajlandó felhagyni. A TikTok Pakisztánban egyébként nagyon népszerű, a 241 millió pakisztáni lakosból 54 millióan rendszeresen látogatják ezt a platformot. A pakisztáni kormányzat már többször is próbálkozott a betiltásával, illetve elérésének korlátozásával. Ennek oka az, hogy az iszlamabádi vezetés szerint a TikTokon „obszcén” tartalmak keringenek, amelyek vallási előírásokat sértenek és mételyezik az ifjúságot.
Nők ezreit ölik meg Pakisztánban
A rendőrség úgy véli, hogy a kislány egy úgynevezett becsületgyilkosság áldozata lett. Pakisztáni emberi jogi szervezetek szerint az országban évente ezernél is több olyan nőt gyilkolnak meg családtagjaik, akik megsértik a család „becsületét”. Bármilyen csekély súlyú cselekmény okot szolgáltathat a becsületgyilkosságra, mint például a szökés, a közösségi médiában tartalmak közzététele, férfiakkal barátkozás, vagy bármi egyéb, ami megsérti a konzervatív, nők számára kötelező előírásokat.