A leszbikus, bécsi pár már a közös jövőt tervezgette, amikor egyikük brutális cselekedetre szánta el magát. A 28 éves nő 29 éves szerelme életére tört, de az áldozatot még ez sem tántorítja el. Kiáll támadója mellett és kész volna összekötni vele életét – írja a Kronen Zeitung.
Túlfűtött érzelmekkel telt meg egy bécsi tárgyalótelem szerdán. Gyilkossági kísérlet megalapozott gyanúja miatt állt bíróság elé az a konyhai kisegítőként dolgozó asszony, aki szívtelenül kést döfött barátnője hátába – méghozzá háromszor. Az áldozat nem kívánt tanúvallomást tenni, erre pedig törvény adta lehetősége is van, hiszen az elkövető hozzátartozója. Ennek ellenére ő is megjelent a bíróságon és bátorító pillanatást vetett szerelmére, aki még októberben döfött kést mellkasába.
A brutális támadás előtt a leszbikus pár összeszólalkozott, féltékenységi vita alakult ki köztük. Mint kiderült, a 29 éves áldozat elvette párja mobiltelefonját és pénztárcáját, ezért a 28 éves nő a rendőrségtől kért segítséget. Bizonyíték hiányában viszont a hatóság nem tudott mit tenni az ügyben.
Közös lakásukba érve a vita egyre hevesebbé vált, az áldozat pedig hiába igyekezett ölelésével csillapítani dühöngő szerelmét, az ittas nő váratlanul kést rántott és mellkason szúrta. Méghozzá egy olyan késsel, amivel előtte a kutyának szánt vacsorát szelte.
„Nem emlékszem, hogyan történt. Csak el akartam lökni magamtól, hogy kiszabaduljak öleléséből, de elfelejtettem, hogy kés van nálam” – vallotta a gyilkossági kísérlettel vádolt asszony a bíróság előtt, majd hozzátette: „Soha nem akartam volna bántani.”
A nő védőügyvédje, Ernst Schillhammer is ezzel érvel: a nőnek nem lehetett gyilkossági szándéka, hiszen a mai napig szereti párját, indítéka sem volt a szörnyű tettre. Ám amikor Nikolaus Klupp orvosszakértő a bíróság elé tárta a szakvéleményt, megfagyott a levegő a tárgyalóteremben. A kés, amivel a vádlott először a sértett kabátját, majd a bőrét átszúrta, közel 10 centiméter pengehosszúságú volt.
„Ez a szúrás csak szánt szándékkal és nagy erővel történhetett” – nyilatkozta az orvosszakértő. A 29 éves nőnek két műtéten kellett átesnie a tragédia óta. A borzalmak ellenére nem haraszik szerelmére, sőt, az ügy kezdetekor hamisan is tanúzott érdekében.
„Még mindig szerelmesek egymásba, és házasodni akarnak” – mondta döbbenten az ügyész.
Majd délután megszületett az ítélet: Az esküdtszék számára nem gyilkossági kísérlet volt; de két és fél év börtönre itélték a támadót..