2025. December 26.   |   István napja

Hirdetés

Megszólalt Tasnádi: ezért került Gyárfás a parkettásba

Gyárfás Tamás (2014) / Fotó: Shutterstock
Gyárfás Tamás (2014) / Fotó: Shutterstock
Az AcNews-nak megszólalt Tasnádi Péter és azt is elmondta, miről beszélt utoljára telefonon Gyárfás Tamással.

Hirdetés

Amint arról az AcNews is beszámolt, május 16-án pénteken, nem sokkal 10 óra előtt, egészen pontosan 09:50 perckor Gyárfás Tamás bevonult a Váci Fegyház és Börtönbe, hogy megkezdje a rá kiszabott 7 éves büntetése letöltését. Azonban néhány órával azt követően, hogy az 1998-as Fenyő-gyilkosságért felbujtóként elítélt egykori médiavállalkozó átlépte a kaput, a Blikk megírta: hamarosan Kecskemétre, az úgynevezett „parkettás” börtönbe szállítják át.

Lapunk megkereste Tasnádi Pétert, aki szinte napi kapcsolatban állt a Magyar Úszó Szövetség egykori elnökével és afelől érdeklődött, mi lehet az oka a hirtelen „cellacserének”.

„Jobb körülmények közé teszik. Egyszerűen ennyi. Tudja, ez egy luxusbörtön” – kezdi Tasnádi, majd így folytatja: „Valójában a kecskeméti börtön olyan, mint egy szálló. A börtönviszonyokhoz képest legalábbis mindenképpen. Hogy úgy mondjam, öt csillagos.”

Tasnádi szerint több oka is lehet annak, hogy Gyárfás Vácról Kecskemétre kerül. Abban azonban egészen biztos, hogy a cserét már azelőtt elintézte, mielőtt bevonult volna.

„Az is lehet, hogy úgy ítélték meg a vezetők: Kecskeméten jobban szem előtt lesz majd. Itt szobák vannak, nem pedig zárkák. Nyitva az ajtó, jönnek-mennek a rabok. Ő már elég idős, elmúlt 76 éves. De azért azt se felejtsük el, hogy Gyárfás Tamás nagyon gazdag ember. Nyilván nem minden 76 éves elítélt kerülne át rögtön a parkettásba.

Köztudott, hogy Tasnádi és az egykori Nap TV tulajdonos baráti kapcsolatban álltak egymással. Ezt bizonyítja az is, hogy Gyárfás a börtönbe vonulása előtti napon, május 15-én reggel telefonon még váltott néhány szót Tasnádival. Amikor pedig afelől érdeklődtünk, miről szólt az utolsó beszélgetésük, Tasnádi nevetve válaszolta:

„Az mondta, hogy ’Jó reggelt!’ Mivel, hogy délelőtt beszéltünk” – kezdi, majd komolyra fordítva a szót hozzáteszi: „Nem szólt arról, hogy bevonul a börtönbe. Ugyanolyan leszedált, kimért volt a hangja, mint máskor.”

Az április 10-én született jogerős ítélet értelmében Gyárfás büntetése háromnegyed részének letöltése után bocsájtható legkorábban szabadlábra. Mindez azt jelenti, hogy az Úszó Szövetség volt elnöke a 80. születésnapját hozzátartozóitól távol tölti majd, a rácsos pitét azonban Vác helyett Kecskemétre vihetik neki szerettei.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés