Dominique Wilkins, a Los Angeles Clippers akkori sztárja 31 év hallgatás után elárulta el, hogy a csapat tudatosan asszisztált a David Robinson karriercsúcsához. A háttérben nem más állt, mint a hírhedt klubtulajdonos, Donald Sterling, akit azóta az amerikai sporttörténelem egyik legrosszabb vezetőjeként emlegetnek.
David Robinson karriercsúcsa utasításra érkezett
Sterling, aki 1981 és 2014 között volt a Clippers tulajdonosa, hírhedt volt botrányairól, rasszista megnyilvánulásai okán, 2014-ben örökre ki is tiltották az NBA-ből, igaz már 20 évvel a kitiltását megelőzően is képes volt példátlan húzásokra.
A San Antonio elleni szezonvégi meccs előtt – amikor Shaquille O’Neal és David Robinson fej-fej mellett küzdöttek a pontkirályi címért – Sterling utasította az edzőt, Bob Weist, hogy engedjék Robinsont kosarat dobni. Wilkins elmondása szerint Weis a második negyedben lecserélte a kezdőket, és az újonc cseréknek konkrét utasítást adott:
„Mr. Sterling azt akarja, hogy Robinson nyerje meg a pontversenyt, mert gyűlöli Shaq-et. Ne akadályozzátok.”
– idézte fel Dominique Wilkins az edző szavait, amire a Human Highlightfilm becenévet viselő zsákolózseni azzal tiltakozott, hogy levette magáról a kisebb Los Angeles-i csapat mezét és az öltözőbe vonult. Wilkins továbbá elmondta, hogy aznap a Clippers kulcsemberei – köztük Ron Harper és Mark Jackson – alig játszottak, miközben Robinson szinte akadálytalanul szerezte a pontokat, egészen 71-ig jutott.
Az NBA parkettáján ez a csalás csak a kilencedik helyre elég
Robinson ezzel 29.8-as szezonátlagot ért el, megelőzve a 32 pontot szerző O’Nealt, akinek előtte 68 egységre lett volna szüksége az elsőséghez. A San Antonio Spurs játékosa jócskán – 19 ponttal – múlta felül addigi karriercsúcsát. Ezzel nem mellesleg még mindig az NBA Top 10 legtöbb pontot szerző játékosai között van, holtversenyben Elgin Baylorral, Damian Lillarddal és Donovan Mitchellel – igaz ők megizzadtak ugyanezért a pontszámért. További – már nem Robinsonhoz köthető – érdekesség, hogy Mitchell és Lillard ugyanabban a szezonban, egy hónap eltéréssel dobtak 71 pontot. 2023 januárjában és februárjában. A lista élén természetesen Wilt Chamberlain és Kobe Bryant áll, 100 és 81 ponttal.
A rablás történetének a spanyol AS újságírója, Juanma Rubio járt utána, amely Dominique Wilkins vallomása nyomán új megvilágításba helyezi a 1993/94-es NBA-idényt. Még egy adalék a teljesség érdekében: Robinson és Shaq csupán azért lehettek versenyben a pontkirályi címre, mivel minden idők legjobb NBA játékosa, Michael Jordan épp visszavonult és a baseball pályán igyekezett hírnevet szerezni magának.