ACNEWS

Tömegsírt találtak a Budai Várban

Illusztráció / Kép: Pixabay
Illusztráció / Kép: Pixabay
Tizennégy holttest került elő a Budai Várban található levéltári palota udvarán feltárt tömegsírból. Hét elhalt azonosítása nagy valószínűséggel napokon belül megtörténhet.
Hirdetés
Ad image

Tizennégy német katona holttestét exhumálták a Budai Várban, a Bécsi kapu téren található levéltári palota udvarán – írja az mnl.gov.hu. A katonák Budapest 1944 és 1945 között lezajló ostroma alatt veszítették életüket. A katonák közül hét mellett megtalálták az azonosítóját is, így az ő kilétüket könnyen és pontosan meg lehet majd határozni.

A területen intenzív harcok folytak az ostrom idején, ezért a szakemberek úgy vélik, hogy a környéken további katonák maradványait is megtalálhatják. A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a HM HIM Hadtörténeti Levéltárral közösen komoly európai programmal készül. A kezdeményezéshez csatlakozott a német Bundesarchiv is, sőt, a közös munkához felhasználják a korábban az orosz levéltárakban megőrzött iratok egy részét is.

A munka jól halad, köszönhetően annak, hogy a vármegyei levéltárak átnézték az 1944 és 1950 közötti időszak halotti anyakönyvi kivonatait. 1950-ig ugyanis még feltüntették a hazai halotti anyakönyvekben, ha valaki háborús sérülés következtében halt meg. Az adatok segítségével interaktív adatbázis és adatvizuálizáció készül, térképen lehet majd látni, hogy a településeken milyen hadi események zajlottak, milyen alakulatok harcoltak egymással. Még nem dolgoztak fel minden adatot, de már 58 ezer feletti, túlnyomórészt civil áldozatot azonosítottak a szakemberek. A program ünnepélyes bemutatója ősszel várható.

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója az adatbázis megalkotását rendkívül fontosnak nevezte. A 3150 akkori magyar település kétharmada esetében eddig nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor volt a katonai birtokbavétel. Így az áldozatokról is kevés adat állt rendelkezésre. Ha az adatbázis elkészül, a településeken élők látni fogják, miként ment végbe a községek, városok birtokbavétele, és az milyen áldozatokkal járt – emelte ki Szabó Csaba.

Az épülő adatbázishoz kapcsolódóan az MNL a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen kiállítással készül, amelynek megnyitója június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján lesz. A tárlaton a levéltár 1944-45. évi történetén keresztül mutatják be Magyarország második világháborús sorsát, helyzetét, borzalmait.

A kutatásokhoz kapcsolódóan ellenőriztek egy rendkívül fontos dokumentumot. Az I. kerületi Tisztiorvosi Hivatal 1945. március 13-án felkérte mások mellett az Országos Levéltárat, hogy másnap reggel 8-ig töltsön ki egy táblázatot. Ebben meg kellett adni az 1944. december 24-e után elhalt személyek és kimúlt állatok temetkezési helyét az intézmény területén és a környező közterületeken. Az Országos Levéltár még aznap válaszolt. Eszerint az ostrom alatt hetekig német főkötözőhely üzemelt a levéltár alagsorában, és az udvaron, egy gránáttölcsérben tizenkét személyt temettek el.

Ezt követően kiderült, hogy a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetségnek nem voltak adatai a levéltár udvaráról exhumált katonákról. Így nyilvánvalóvá vált, hogy ha az adatbázisban nincs adat, akkor a levéltár udvarán eltemetett személyek még az eredeti helyen nyugodhatnak. Egy megtalált – némileg pontatlan – vázlatrajz alapján kezdődött meg végül a halott német katonák felkutatása.

A feltáró munkálatok május 25-én kezdődtek meg és a rákövetkező két napon is folytak. A Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség munkatársainak erőfeszítései hamar eredményre vezettek. Megtalálták az első elhunyt katona földi maradványait. Ezt követően további tizenhárom katona került elő az egykori gránáttölcsérből. Az exhumálás során ráadásul hét személy azonosítóját is megtalálták. Ezek segítségével hét katona hozzátartozói végre megtudhatják, hogy a harcok közepette elhunyt felmenőjüket hol temették el.

Az exhumálást nehezítette, hogy korábban a területen közművezetékeket fektettek le. Ennek ellenére számos személyes tárgy is előkerült a sírokból. Órákat, fésűket, borotvákat, egészségügyi felszereléseket, illetve korabeli fémpénzeket találtak a kutatók. Megtalálták továbbá az Országos Levéltár 1945 nyarán lerobbantott tornyának egyes maradványait is. A munkálatok pünkösd után folytatódnak majd a még feltárható területen.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!